Hatalmas iramban kezdték a rangadót a csapatok, és a félidő közepéig egymás hibáiból éltek. A Fradinak szerencséje sem volt, mert több lövése a kapufáról pattant a mezőnybe, és ezekkel a labdákkal rendre megiramodott a Győr.

A hazai együttes akkor jutott vezetéshez, amikor belső támadói türelmes játékkal vagy egyéni akciók végén betaláltak. A néha felpuhuló győri védelem mögött kiszolgáltatott helyzetbe került az egyébként ragyogó formában védő Herr Orsolya. Az ő bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy az ETO visszavegye a vezetést.

Kiválóan fogta össze társait az egyik oldalon Szucsánszki Zita, a másikon pedig Görbicz Anita. Mindkettőjüktől remek átadásokat kaptak az átlövők és a beállósok, akik közül főleg Tóth Tímea és Lucia Uhraková tett ki magáért az FTC-ben, míg a vendégeknél Aurelia Bradeanu, Simona Gogirla és Hornyák Ágnes talált a leggyakrabban Katerina Harisová kapujába.

Amikor a szlovák hálóőr fáradni látszott, Pastrovics Melindát küldte a kapuba Németh mester, akinek a cserekapusban sem kellett csalódnia.

A kitûnő iramú és magas színvonalú összecsapáson a szünetig Szucsánszki négy, Görbicz öt gólt lőtt, s ezzel csapatukban ők voltak a legeredményesebbek.

Görbicz ért balszerencsésen talajt az egyik felugrása után, és kifordult a bal bokája. Ney Ferenc gyúró ölben hozta le a játékost a pályáról, Balogh Péter csapatorvos pedig azonnal jegelte a fájdalomtól zokogó irányító lábát.
(A győri csapatorvos elmondta, hogy Görbicz rásérült a már korábban is fájós bokájára, ugyanakkor a szalagjait nem érte károsodás, az első gyors diagnózis szerint a játékos megúszta egy erős rándulással, valamint valószínûleg bevérzett a bokája ízületi tokja. A sebész véleménye szerint nagyjából egy hét kényszerpihenő után újra edzhet a kézilabdázó.)

Görbicz kiválása visszavetette a Győrt, ráadásul Harisová is egyre többször találkozott a labdával. Róth Kálmán időt kért 20–17-nél, és hogy tanácsait meghallgassa, Görbicz is a pályára sántikált. Ezután még próbálgatta befáslizott bokáját a kispad mellett, majd a 49. percben visszatért a küzdelembe. Igaz, erősen húzta a bal lábát, de támadásban és védekezésben is pályán maradt.

A Győr 22–22-nél utolérte vetélytársát, ám a hazaiak továbbra is agresszívebbek és ötletesebbek voltak védekezésben, illetve támadásban. A győri klasszisok közül néhányan elfáradtak a végjátékra, míg az FTC kitûnőségeit az utolsó pillanatig ûzték, hajtották a lelkes szurkolók. Továbbra is Uhraková, Szucsánszki és Tóth remekelt, míg a másik oldalon Bradeanu, Görbicz és Gogirla vitte a prímet. Csak egy-egy góllal vezetett az FTC, és a Győr rendre egyenlített.
Másfél perc volt hátra, és a remek rangadó végjátékában Kirsner a beállós posztról beállította a végeredményt. A Győr még elügyetlenkedett egy támadást, de ekkor már ünnepelt a közönség és az FTC kispadja. Immár nincs veretlen az NB I-ben, mert az FTC fantasztikus teljesítménnyel nyert.

Mestermérleg

Németh András, az FTC edzője: Büszke vagyok együttesemre, mert az ország legjobb együttesét verte meg. Minden tartalékát kiadta magából a csapat, valamint több kiemelkedő teljesítményt is láthatott a közönség. Azt kértem játékosaimtól, hogy jól játsszanak, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Ezúttal sikerült legyőzni a bajnokot.

Róth Kálmán, a Győr edzője: Túl sok hibával kézilabdáztunk ahhoz, hogy az FTC-t a Népligetben megverjük. A találkozó egyetlen pozitívuma a mi szempontunkból, hogy Simona Gogirla javuló formában játszott. Ugyanakkor több játékosom adós maradt a tőle elvárható jó teljesítménnyel.