A Hódmezővásárhely ellen a bajnoki bérletesek már megválthatják állandó belépőiket a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseire. Számukra a helyeket november 30-ig tartják fent. December 1-15-ig már bárki válthat bérletet. Majd ezután már csak belépőjegyeket árusít a klub. A három találkozóra szóló ülőbérlet 9500 forint lesz. Az egy mérkőzésre szóló ülőjegy (amennyiben nem fogy el bérletként) 4000, az álló 2500 forintba kerül.
Eldőlt az is, hogy az Audi ETO az összes hazai Bajnokok Ligája mérkőzését szombaton 16 óra 15 perctől játssza és az mtv közvetíti élőben. Az első idegenbeli mérkőzésre valószínûleg január 7-én vasárnap este 8 órakor kerül sor Podgoricán, de erre az EHF még nem adta hivatalos áldását. A csapat egyébként repülőgéppel utazik az idegenbeli összecsapásokra. Trondheimbe menetrendszerinti járattal, Podgoricába és Togliattiba pedig valószínûleg különgéppel.
Jó hír, hogy a tehetséges, 16 éves balátlövő Drávai Gyöngyi 2011-ig szóló szerződést írt alá a zöld-fehérekkel. Megkezdődtek és jól haladnak a tárgyalások a vezetőedzővel Róth Kálmánnal is, akivel újabb három éves szerződést szeretnének aláírni az ETO vezetői. Kiss Lajos szakosztályvezető elmondta, hogy jól alakulnak a tárgyalások a keret megerősítéséről. Neveket egyelőre nem említett.
Simona Gogirla és Radulovics Bojana november 24-29-ig Amszterdamban tartózkodik majd az Ajax fizioterápiás központjában. A román átlövő már most Laurens Ebben útmutatása alapján edz és ez már látszik is a teljesítményén. Napról napra jobb teljesítményt nyújt.
Hír még az ETO háza tájáról, hogy Vérten Orsolya már edzőként is segíti a klubot, szivacskézilabdás gyermekekkel foglalkozik a Marcalvárosi Közoktatási Központban és ma tartja első edzését.

Kialakult a téli felkészülési program is:
November 30, 10 és 15 óra Audi ETO – Vasas
December 5., 18.30: Audi ETO – Hypo
December 15., 10.30 és 15 óra Spartacus – Audi ETO
December 20., 10.30 és 15 óra Vác – Audi ETO
December 28., 10 és 15 óra Audi ETO – Duslo Sala