Vanyus Attila, az Audi-ETO KC elnöke elmondta, tárgyalnak Róth Kálmánnal, a csapat vezetőedzőjével arról, hogy a szakember nyáron lejáró szerződését meghosszabbítsák.

„Hosszabb távra tervezünk az edzővel. A fő vonalakban már megállapodtunk, csupán egy-két ponton kell még finomítanunk ahhoz, hogy aláírhassuk az új szerződést" – mondta az elnök.
A klubnál egyébként a közelmúltban edzőváltás volt. Mint ismeretes, az utánpótlás első számú felelőse, Vura József a Cornexi-Alcoa vezetőedzője lett. Őt Hornyák Lajossal pótolta a zöld-fehér klub, aki korábban Nádudvaron eredményesen dolgozott a fiatalokkal. A női csapat játékosa, Vérten Orsolya is edzői pályára lépett. A válogatott balszélső a Marcalvárosi Közoktatási Központban a legkisebbeket tanítja szivacskézilabdázásra.

A felnőttcsapattal kapcsolatos hír, hogy a napokban 2011-ig szóló szerződést kötött a klub a még serdülőkorú Drávai Gyöngyivel.
A csapat népszerûségét mi sem jelzi jobban, minthogy bejelentkezett a klubnál egy budapesti cég, mellyel arról tárgyalnak a jövő héten, miként lehet megoldani, hogy a hazai mérkőzéseket az interneten keresztül élőben lehessen követni.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, elkészültek a csoportmérkőzésekre szóló belépők. A bérletesek a vasárnapi Hódmezővásárhely elleni hazai bajnokin már megvásárolhatják saját helyükre a bérletet. Erre még november 30-ig van lehetőségük. A bérlet ára 9500 forint. Az egyes meccsekre szóló ülőjegy – ha el nem fogy – 4000, az álló – ez biztos lesz – 2500 forint lesz.

A csapat hazai mérkőzéseit szombatonként 16.15 órai kezdettel játssza, s az m1 élőben közvetíti. Az idegenbeli összecsapások közül az első forduló időpontja tûnik biztosnak: a Buducnost Podgorica otthonában január 7-én 20 órakor lépnek pályára a csapatok. Ide, valamint Toljattiba különgéppel utazik az együttes, Trondheimbe viszont menetrend szerinti járattal.
A csapat vasárnap 18 órakor a Hódmezővásárhelyt, jövő szerdán a Makót fogadja, majd szombaton Békéscsabán lép pályára a bajnokságban. Ezt követően januárig szünetel a pontvadászat az Európa-bajnokság miatt. Ez idő alatt kilenc felkészülési mérkőzést vívnak a zöld-fehérek.