Erste Békési FKC - Rába Quelle ETO FKC  27-26 (11-12)

Békés, 800 néző. Vezette: Kisfalvi - Péli
Békés: Szikora – Gilan 1, Kopcsák, KOCSIS 3, Hímer 2, CZINA 5, Varga P. 1
Csere: Domokos (kapus), OLÁH 8(4), SZATMÁRI 6, Djukics 1, Sztanics
Edző: Bakó Botond
ETO: HOFFMANN – Szalafai 1, Szabó A. 2, SCHUCH 4, Nagy T. 4, Józsa 3(1), PÁLOS 5
Csere: Majeri (kapus), SZÉLES 4, Bognár 1, Harta, Kuzman, Miss 1
Edző: Tóth László

Hétméteresek: 5/4 illetve 1/1
Kiállítások 4 illetve 8 perc

Nagyszerûen kezdett az ETO. Fegyelmezetten védekezett és pontosan támadott a zöld-fehér gárda. Ekkor egyedül a beállós Kocsis semlegesítése okozott gondot Schuchéknak. A győriek már 6-2-re is vezettek, amikor „feltámadt” az ellenszél és nem is állt el a találkozó végéig. A Békés kizárólag akkor tudott felzárkózni, amikor emberelőnybe került. Amint kiegészültek a vendégek, ismét 3-4 góllal elhúztak. Gyors egymásutánban kétszer is győri emberhátrány következett, így szoros lett a félidei állás, de a zöldek vezettek.
A második játékrész elején egyenlítettek a hazaiak – emberelőnyből – és a vezetést is átvették. De nem sokáig. Ismét egyenlő lett a létszám és Pálos vezérletével újra magukhoz ragadták a vezetést a győriek. Sőt, végre egy békési fejre ütés kiállítást ért, így elhúztak (19-22) a Tóth-tanítványok. Ismét „viharos erejû lett a szél” és egy-egy győri helyzet is kimaradt. Az 50. percre még „maradt” sárgájuk a hazaiaknak, ezt végül azért osztotta ki a játékvezetői páros, mert hátulról, a nyakánál fogva visszahúzták Józsát. Igaz a következő támadásnál Pálos leütése már semmit sem ért. Egyenlített a Békés, sőt 25-23-ra vezetett, de Schuch ezt is egalizálta. 26-26-nál – 2 perc 40 másodperccel (!!!) a vége előtt – támadtak a hazaiak. Minden elképzelés és ötlet nélkül tologatták a labdát a győri fal előtt és csak imitálták a támadást. Bakó Botond a 60. perc elején időt kért. A játékvezetők mintha élvezték volna a békésiek semmittevését, 10 másodperccel a dudaszó előtt emelték fel a kezüket, jelezve a passzívot. Majd szabaddobást adtak, amit Oláh belőtt, így Békésen maradt a két pont. Érdemtelenül.

Tóth László: Mindent megtettünk a győzelemért.