Alsóházi rangadónak is nevezhettük a két csapat összecsapását, a tét felzárkózás volt a középmezőnyhöz. Az első percekben felváltva estek a gólok egyik csapat sem tudott tartósan elhúzni a másiktól. A Tatabánya két gólos előnye a 15. percig tartott, ekkor még egyenlíteni tudtak Tóth László tanítványai. A győriek támadása jelentősen romlott, amikor a hazaiak edzője Füzesi Ferenc az ifjú Kovácsot állította a kapuba: a sárga-feketék félidei előnyüket a parádésan védő kapusnak köszönhették elsősorban. Fordulás után sem változott sokban a játék képe, az ETO próbált egyenlíteni de az utolsó pillanatokban rendre hibáztak a zöld-fehérek. A Tatabánya ekkor magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és 6 góllal már 28-22 re is vezettek. Az utolsó percekben mindent megpróbáltak a győri fiúk de csak a gólkülönbséget sikerült csökkenteniük. A vége 34-32-lett a Tatabányának, ezzel  az ETO kissé leszakadt a középmezőnytől, de az esély még megvan a legjobb nyolc közé jutásra. Folytatás a hétvégén hazai pályán a Százhalombatta ellen.