Pál Tamara, a Győri Audi ETO KC tehetséges irányítója még csak 16 éves, az ifjúsági korosztály kiváló játékosa, aki már többször lehetőséget kapott, hogy a felnőtt csapatban is bizonyítson.

- Hogy érezted magad a mérkőzésen?
Pál Tamara: Természetesen a meccs elején nagyon izgultam, nem is magam miatt, hanem a lányok miatt, hogy hogyan fogják kezdeni a meccset. Később aztán átvettük a vezetést és felszabadultunk – szerencsére a második félidőben én is kaptam játéklehetőséget, és úgy érzem, tudtam is élni vele.

- Mit érzel, mielőtt a pályára lépsz? Nem izgulsz? Főleg úgy, hogy posztodból kifolyólag világsztárokat „irányítasz”?
Pál Tamara: Szerencsére nincs már bennem az az izgulás, mint korábban, ha felmegyek a pályára. Irányítóként ez a feladatom, és hát játékon kívül is világsztárokkal töltöm mindennapjaim – Görbicz Anitával vagyok egy szobában itt a hotelben, Nycke Groottal és Eduarda Amorimmal ülök egy asztalnál az ebédnél, és még sorolhatnám.

- Milyennek láttad a mai meccset a Debrecen ellen?
Pál Tamara: Szerencsére úgy indult a mérkőzés, ahogy Ambros kérte – azt mondta, figyeljünk oda a legelejétől és nyerjük meg a meccset. Nem azt kérte, hogy nagyon hajtsuk ki magukat, de szerintem pont annyit teljesítettünk, amit elvárt tőlünk

- Már tudjuk, ki az ellenfél – az FTC Rail-Cargo Hungaria 33-29-re legyőzte a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatát a Magyar Kupa négyes döntő második elődöntőjében, így a győri lányok ismét nagy riválisukkal kerülnek szembe – a holnapi Magyar Kupa döntőben, mennyiben számítasz más hangulatra?
Pál Tamara: Nagy rangadó lesz, természetesen a szurkolás is nagyon befolyásolja majd a meccs hangulatát és a bírók ítéleteit. A Fradi nagyon jó játékosokból áll, kemény mérkőzésre számítok. Nagyon fogok szurkolni a lányoknak, de szerintem mi jobban állunk a Magyar Kupán eddig, mint a Fradi – nekik nagyon sok hibájuk volt a mai meccsükön, mi viszont nagyon összeszedetten játszottunk.

- Hogy készül a csapat a holnapi találkozóra?
Pál Tamara: Most pihenünk, szerintem mindenki átgondolja fejben, hogy mi lesz, mire és kire kell figyelnie – majd holnap kiderül, hogy ki, mennyire tudott felkészülni.
- Köszönjük szépen, gratulálunk mai teljesítményedhez és sok sikert kívánunk holnapra is!


Vanyus Attila, a Győri Audi ETO KC örökös tiszteletbeli elnöke rendszerint az utazókeret tagja, így a hétvégi, kecskeméti viadalra is elkísérte a csapatot.

- Hogy tetszett Önnek az elődöntő?
Vanyus Attila: Nagyon tetszett, jól játszott a csapat. Nem figyeltünk az eredményre, mint ahogy sokszor azt megtettük – végig nagyon harcosan, igaz néhány hibával, de futós, gyors játékot játszottunk, amit a Debrecen nem tudott lekövetni. Minden játékosunk kapott játéklehetőséget, Jana Knedlikova az egyetlen, aki kisebb sérüléssel küszködik, ezért nem került ma pályára.

- Milyennek látta a másik elődöntőt – FTC Rail-Cargo Hungaria és a Dunaújvárosi KKA összecsapását – és ennek tükrében mit vár a holnapi döntőtől?
Vanyus Attila: Jóval lassabb mérkőzés volt a másik elődöntő, ennek tükrében, ha nem tudnám a kézilabda bizonytalanságát, azt mondanám, hogy sima ETO győzelem lesz, de ez nem ilyen egyszerű – 30-40 év tapasztalattal a hátam mögött a kézilabda területén, láttam már néhány mérkőzést és egymástól jócskán eltérő teljesítményt a csapatoknál egymás utáni napokon, így ezt nem lehet előre kijelenteni, megjósolni.

- Mik lehetnek a buktatói a holnapi meccsnek? Mivel lephet meg minket a Fradi?
Vanyus Attila: A védekezésre kell nagyon figyelni, ha rendbe rakjuk és a kapusok jól védenek, akkor sima mérkőzésre számítok. Úgy gondolom, nem tudnak számunkra nagy meglepetést okozni, sérültjeik is vannak – Zácsik Szandra ma nem lépett pályára, valamint tudomásom szerint Schatzl Nadine és Hornyák Dóra is kisebb sérüléssel bajlódik. Nem tudom elképzelni, hogy más eredmény szülessen, mint a tizenharmadik kupagyőzelmünk.

Bízunk benne, hogy Vanyus Attilának igaza lesz a holnapi találkozóval kapcsolatban, szurkoljunk együtt, hogy a Győri Audi ETO KC újabb – történelmében tizenharmadszor – kupagyőzelmet ünnepelhessen!

A döntőt 2017. április 2-án (vasárnap), 16:00-tól az m4 Sport élőben közvetíti.
Hajrá ETO! Hajrá Győr!