Eredményes hetet tudhatnak maguk mögött utánpótlás csapataink a 2017/2018-as szezon felkészülési időszakának végéhez érve. Míg az U13-as korosztály játékosai Szeghalmon mérették meg magukat, ifi- és serdülőcsapatunk Balatonbogláron, a NEKA felkészülési tornáján képviselte a klub színeit. Lássuk az eredményeket és az edzői értékeléseket!


1. Billerbeck-Future U13 lány utánpótlás kézilabda torna, 2017. augusztus 28-30. Szeghalom

A zöld-fehér U13 lány csapat edzőjük, Pigniczki Krisztina vezetésével a szeghalmi rendezésű Billerbeck-Future U13 lány utánpótlás kézilabda tornán vett részt a nyár utolsó napjaiban. Az együttesre három nap alatt négy mérkőzés várt. A győri lányok szoros csatákat vívtak ellenfeleikkel, s végül az ötödik helyen búcsúztak a tornától.

 „Második alkalommal lehettünk részesei a nyolc csapat részvételével zajló felkészülési tornának Szeghalmon, ahol három nap alatt négy mérkőzést játszottunk. Az első két meccsen fej-fej melletti küzdelemben döntetlen eredménnyel zártunk, a soron következő találkozó tétje a döntőbe jutás lehetőségét is tartogatta, azonban a Debrecen együttese ellen elszenvedett vereség miatt lemaradtunk a bronzcsatáról.
Az utolsó napon az 5-6. hely megszerzéséért léptünk pályára az Orosháza ellen – a félidőre hatgólos előnnyel vonultunk, melyet a mérkőzés végéig meg is tudtunk tartani, s végül 23-17-es győzelemmel zártunk.
Azzal a céllal vágtunk neki a tornának, hogy feltérképezzük a jelenlegi állapotunkat, főleg a játékban, hogy hogyan tudunk balkezes lövő, egyáltalán klasszikus nagy lövő játékosok nélkül eredményesen szerepelni. Az ezekhez szükséges játékelemek megismerése és begyakorlása folyamatban van. Mindenképpen pozitívnak ítélem a tornán való részvételünket, mely teljes mértékben, minden igényt kielégítően szolgálta a felkészülésünket.”
– értékelt Pigniczki Krisztina edző. 

A Győri Audi ETO KC U13 korosztályának összeállítása: Korpáczy Kamilla, Gerencsér Fanni, Győri Viktória, Zolnai Éva, Holczinger Gréta, Judt Emese, Dávida Hanna, Moharos Andrea, Nagy Kata, Gondár Olimpia, Mónus Dóra, Süveges Hanna, Nagy Zsófia, Kondor Virág, Herr Zsanna, Takács Rebeka

„A” csoport: FTC/Szeghalom/Oroshàza/DKKA
„B” csoport: Győri ETO KC/Szegedi KKSE/Debreceni SI/Aranyszarvas SE

Végeredmény:
1. Szegedi KKSE
2. FTC
3. Debreceni SI
4. Szeghalom
5. Győri ETO KC
6. Oroshàza
7. Aranyszarvas SE
8.DKKA


2. III. NEKA KUPA - NÁDORFI EMLÉKTORNA, 2017. szeptember 2-3. Balatonboglár

Harmadik alkalommal került megrendezésre Balatonbogláron a NEKA-Kupa – Nádorfi Emléktorna. A résztvevők öt kategóriában versenyeztek egymással, a magyar együttesek mellett szlovák és szlovén csapatok is képviseltették magukat az eseményen.
A Győri Audi ETO KC színeiben serdülő csapatunk hibátlan mérleggel tornagyőzelmet ünnepelhetett, ifjúsági együttesünk pedig a felkészülési torna negyedik helyén végzett.


2002-es lány kategória
„A korosztályunkban szereplő öt csapat (Győri Audi ETO KC, NEKA, FTC, Debrecen és Siófok) részvételével rangos mezőny gyűlt össze a hétvégi tornán. Véleményem szerint ebből négy csapat a 2017/2018-as szezon serdülő I. osztályának első öt csapatában benne lesz. Nagyon jól szolgálta a felkészülésünket a torna, láttam azt, hogy hol tartunk, milyen hiányosságaink vannak még a bajnoki rajtig és milyen taktikai elemekben kell még javulnunk. Nagyon örülök az elért helyezésünknek, ami tükrözi, hogy előrébb tartunk, mint a többi csapat – remélem az így is marad!” – nyilatkozta kérdésünkre a serdülő csapat edzője, Kun Attila.

Csapatnévsor: Németh Nikolett, Takács Noémi, Farkas Johanna, Horváth Nikolett, Lengyel Eszter, Szabó Krisztina, Németh Zsuzsanna, Kiss Luca, Christe Dalma, Holczinger Petra, Dezséri Zsófia, Világos Diána, Csekő Brigitta, Kürthi Laura, Tóth Krisztina, Konkoly Kata, Mészáros Regina, Sülye Ágota

Mérkőzések:
Ferencvárosi TC – Győri ETO KC 15:22
Győri ETO KC – Debreceni VSC 30:15
Siófoki KC – Győri ETO KC 16:31
DÖNTŐ: NEKA – Győri ETO KC 17:22

Végeredmény:
1. Győri ETO KC
2. NEKA
3. Ferencvárosi TC
4. Debreceni VSC
5. Siófoki KC
Legjobb góllövő: Farkas Johanna (Győri ETO KC 28 gól)

 

1999-es lány kategória
Ifjúsági csapatunk teljesítményét edzőjük, Róth Kálmán a következőképp értékelte: „Első alkalommal játszott a csapatunk ilyen összetételben, ebben a bajnoki szezonban. A korosztályos válogatott játékosokon érződött a nyári világverseny okozta fáradtság, így becsúszott néhány váratlan vereség a torna során, de volt tartása a csapatnak és biztatóak a kilátások a jövőre nézve.”

Csapatnévsor: Tóth Nikolett, Andróczki Flóra, Imrei Réka, Lanczova Barbora, Afentaler Sára, Pál Tamara, Kellermann Dóra, Gerháth Kincső, Szilovics Fanni, Varga Emőke, Pap Mercédesz, Molnár Viktória, Moharos Vivien, Kiser Panna, Kovács Virág, Rubint Evelin

Mérkőzések:
Ferencvárosi TC – Győri ETO KC 20:19
Győri ETO KC – Debreceni VSC 18:21
Siófoki KC – Győri ETO KC 10:19
Győri ETO KC – Dunaújvárosi KKA 27:12
BRONZMÉRKŐZÉS: NEKA – Győri ETO KC 18:16

Végeredmény:
1. Ferencvárosi TC
2. NEKA
3. Debreceni VSC
4. Győri ETO KC
5. Dunaújvárosi KKA
6. Siófoki KC


Gratulálunk utánpótlás csapataink sikeres szerepléséhez, további sok sikert kívánunk nekik a 2017/2018-as szezon során!