1. félidő
A zöld-fehér együttes a következő felállásban kezdte a mérkőzést: Görbicz, Oftedal, Amorim, Broch, Mörk és Bódi, a kapuban Grimsbö.
A mérkőzés első találata a 3. perc végén született meg Mörk jóvoltából, Dembele szélről egyenlített (1-1). Oftedal góljára Rodrigues büntetőből válaszolt, majd ismét Oftedal következett. A tizedik percbe lépve Managarova is bemutatkozott, majd miután Amorim védekezésben sárgalapot kapott, válaszul hatalmas bombagólt szerzett átlövésből (4-3). Althaus, Bulatovic és Görbicz is feliratkozott a gólszerzők listájára, Grimsbö pedig remek formában védett – nem csak a távoli lövéseket, de ziccert is hárított. Az első félidő felénél már hárommal (7-4) is vezetett a hazai csapat – időt is kért a Rostov vezetőedzője. Emberhátrányban folytatták a vendégek – Dembele szabálytalankodott a ziccerben lévő Broch ellenében, a megítélt hétméterest Görbicz értékesítette (8-4). Kilenc perccel a félidei szünet előtt Puhalák és Bódi góljának köszönhetően hatra nőtt a zöld-fehérek előnye (11-5), a kőkemény párharcot folytatva a félidei szünetre 13-9-re zárkóztak a vendégek.
Félidei eredmény: 13-9

2. félidő
A második játékrészben sem kímélték egymást a felek, öt perccel a félidei szünet után, 15-12-es állásnál időt kért Ambros Martín. Mörk neve mellett zsinórban két találatot is jegyezhetünk, majd Kiss teljesen megbabonázta a büntetőhöz érkező Vyakhirevat. A 42. percben Oftedal futtából hatalmasat bombázott a felső léc alá (18-13). A félidő feléhez közeledve, 19-15-nél hétméterest harcolt ki a Rostov, Kiss azonban nem adott esélyt a labdának, fantasztikus hárítást mutatott be. Puhalák harmadik gólját szerezte szélről, 20-16-nál második időkérési lehetőségével is élt a vendégcsapat. Amorim is négygólos, nem is akárhogy – beállóba befutva szerezte újabb találatát a győri lövő, majd a következő támadásnál a kilencesről is betalált (22-17). Emberhátrányba került a hazai együttes Puhalák kiállításával, Vyakhireva ezt kihasználva szépített. Görbicz büntetőt hibázott, a másik oldalon viszont gyors gól született, ráadásul kettős emberhátrányba is került az ETO Mörk kiállításával. Hét perccel a mérkőzés vége előtt lerohanásból két gólra feljött a Rostov, majd egészen az 56. percig oda-vissza estek a gólok. 24-23-nál időt kért a Rostov, majd Kiss fontos védést mutatott be. Egy perccel a vége előtt a győri vezetőedző is élt utolsó időkérési lehetőségével – Oftedal a védő mellett bombázott Pessoa kapujába (25-23). A győri fal áttörhetetlennek bizonyult, az időntúli szabaddobást Kiss hárította.
Végeredmény: 25-23

Nézőszám: 5227 fő


Vaillat Mathieu: „Először is szeretnék gratulálni az ellenfelünknek, egy nagyon komoly mérkőzést nyertek ma meg, de szeretnék a saját csapatomnak is gratulálni, hiszen nem egyszerű ilyen hangulatban, ilyen csarnokban pályára lépni.”

De Oliveira Pessoa Mayssa Raquel: „Nagyon komoly mérkőzést játszottunk ma, egy teljesen más arcát mutatta az ETO, sokkal többet küzdöttek, mint Rostovban. Nagyon jó hangulat volt a csarnokban, mi is küzdöttünk, ezzel elégedett is vagyok, de több hibát vétettünk, mint ők. A végén az elkövetett hibák megbosszulták magukat, de büszke vagyok a csapatomra. A BL szezonunk nem indult a legjobban, de biztos vagyok benne, hogy most már jó úton haladunk, emellett természetesen gratulálok a Győrnek.”

Ambros Martín: „Szeretnék én is gratulálni az ellenfelünknek, fantasztikus küzdelem volt ma a pályán az első perctől kezdve. Gratulálok a csapatomnak, hiszen nem volt egyszerű két elveszített mérkőzés után pályára lépnünk, viszont hatalmas küzdeni akarással mentünk neki a mai meccsnek is. Vártam azt a pillanatot, hogy kijöjjön a játékosaimból, amit az edzésen is meg tudtak valósítani – ma végre sikerült, és úgy gondolom, ezek a pillanatok tesznek minket még erősebbé a jövőben.”

Kari Aalvik Grimsbö: „Nagyon vártam a meccset, ideges is voltam előtte, de nagyon jól sikerült a felkészülésünk, így bíztam abban, hogy a felkészülésünk elég lesz ahhoz, hogy ma tudjunk nyerni. A rendkívüli csapatszellemünk volt az, ami előre vitt minket a mai találkozón, ez az, amiből profitálni tudunk a jövőben is. Élveztem a kapuban állni, remek hangulat volt, remek mérkőzés – aki szereti a kézilabdát, ennél többet nem is kérhet.”