- A szülői ház elhagyása nem okozott gondot?
- Őszintén bevallom, nem volt könnyû. A szüleimmel együtt mindent alaposan átbeszéltünk, aztán Győr mellett döntöttünk. Nem bántam meg. A családi háztól való elszakadást is megszoktam, sikerült alkalmazkodnom az új körülményekhez, ebben nagy segítségemre volt, hogy remek emberek közé kerültem.

- Az eredmények sem maradtak el...
- Hála istennek. Sok segítséget kaptam játékostársaimtól, sokat tanultam edzőimtől. Az ETO ifjúsági csapatának állandó tagjává váltam, sőt bekerültem a nemzeti ifjúsági válogatottba, a közelmúltban pedig a felnőtt NB I-es csapat keretéhez is csatlakozhattam. A győri vezetők nemrég öt évre, kétezer-tizenegyig szerződést ajánlottak, és én örömmel elfogadtam.

- Az NB I-es csapat Makó elleni találkozójának utolsó húsz percében kaptál játéklehetőséget, és hat gólt dobtál. A szakértő győri szurkolók kedvencévé váltál.
- Olyan sok néző előtt akkor játszottam először. A remek hangulat szárnyakat adott, nagyszerû, mármorító érzés volt. Fokozza elszántságomat, hogy még jobb teljesítményt nyújtsak.

- Erre szükséged is lesz, mert a készülő bajnokcsapatba bekerülni és ott ragadni nem könnyû feladat.
- Tisztában vagyok vele. Tudom, hogy a mi jelenlegi felnőttegyüttesünk tele van nemzetközileg is elismert, klasszis játékosokkal.

- Hogyan tovább?
- Magántanuló vagyok Győrött. Célom, hogy idővel a felnőttcsapat tagjává váljak, és eljussak a címeres mezig.