Valóban igazi nagy visszatérőként emlegethetjük Tomori Zsuzsannát, a zöld-fehérek átlövőjét, akit a 2016/2017-es kézilabdás szezonhoz hasonlóan sajnálatos módon idén sem került el sportsérülés. Zsuzsi a műtét óta eltelt időszakban keményen dolgozott, hogy mihamarabb felépüljön és teljes értékű játékosként ismét pályára léphessen csapata színeiben. A kitartó munkának köszönhetően a győri játékos a soron következő magyar bajnoki találkozón – 2017. december 30-án (szombaton) 18 órakor Kecskeméten kezdődően – már az utazó keret tagjai között tudhatja magát.

„Nagyon örülök, hogy problémamentesen, rendben haladt a térdsérülésemet követő rehabilitáció, s hogy végre csatlakozni tudtam a többiekhez. A mai tréningre mindenki visszaérkezett Győrbe – a sérülteket leszámítva – és készülünk az előttünk álló újabb kihívásokra” – melyekből most már Zsuzsi is minél aktívabban szeretné kivenni a részét. „A térdem szerencsére egyre jobban bírja a terhelést, remélem, hogy a játékba is hasonlóan gyorsan sikerül visszailleszkednem, késznek érzem magam a feladatra. Szombaton utazom is a csapattal Kecskemétre, remélem, kapok is játéklehetőséget.” – nyilatkozta Tomori Zsuzsanna.

A karácsonyi szünetet követően december 28-án már jócskán zajlott a munka a zöld-fehér együttes háza táján, hiszen közeleg a szombati bajnoki mérkőzés, ahol idegenben a Kecskemét csapata ellen kell helyt állniuk.

Zsuzsinak sikeres visszatérést, a csapatnak pedig jó felkészülést és sok sikert kívánunk!