Ismét csak rövid idő állt a győri lányok rendelkezésére, hogy kipihenjék a már mögöttük álló mérkőzések fáradalmait – hétfőn teljes erőbedobással kell pályára lépniük soron következő ellenfelükkel szemben, hogy újabb értékes bajnoki pontokat gyűjthessenek.
A Budaörs együttese nemrégiben kilencgólos, magabiztos győzelmet aratott a bajnokság ötödik helyén szereplő Siófok együttese ellen, így az előzetes várakozások különösen izgalmas összecsapást ígérnek a címvédőkkel szemben!

A K&H női kézilabda liga 12. fordulójában esedékes találkozót megelőzően a győri együttes másodedzőjét, Danyi Gábort faggattuk várakozásairól. „A magyar bajnokikhoz ugyanúgy állunk hozzá, mint eddig, igyekszünk 100%-ot nyújtani, próbáljuk forgatni a csapatot, hogy tudjunk tartalékolni az energiáinkkal. Nagyon jó, hogy itt vannak velünk a fiatalok és beledobhatjuk őket is a „mély vízbe”, ami talán már nem is olyan mély számukra, hiszen rengeteget fejlődtek és látványos eredményeket értek el. Sok tapasztalatra van még szükségük, de úgy gondolom, jó úton haladnak.”– mondta el kérdésünkre a tréner.

A Győri Audi ETO KC – Budaörs Handball magyar bajnoki találkozóra 2018. január 22-én (hétfőn) 18 órai kezdettel az Audi Aréna Győrben kerül sor, a Marton Zsófia – Szabó Eszter játékvezető-páros vezénylete mellett.

Kapunyitás a szokásokhoz hűen két órával a kezdősípszót megelőzően, 16.00-kor.

A mérkőzés alakulása írásos tudósítás formájában az MKSZ honlapján követhető nyomon.
Jegyértékesítéssel kapcsolatban weboldalunk jegyinfó felületén tájékozódhatnak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Hajrá ETO! Hajrá Győr!


Danyi Gábor másodedzővel készült beharangozó videót itt tekinthetik meg: