A zöld-fehérek nemzetközi kupaszereplésük újabb állomásán a dán bajnok Nykøbing Falster Håndboldklub együttesét fogadják az Audi Aréna Győrben. A BL-újonc skandináv csapat nem kis meglepetést okozott azzal, hogy a csoportkörben az RK Krim Mercator és a tavalyi döntős CSM Bucuresti ellen is győzelemmel zárt hazai közönsége előtt.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a csoportkörös találkozók lezárultát követően nem csak a csapatok teljesítményéről készített összegzést – a szurkolói aktivitást is figyelembe véve hízelgő adatokra leltünk, ugyanis a győri szurkolótábor létszáma magasan veri a mezőnyt a hazai rendezésű mérkőzéseken való részvételt tekintve. Büszkeséggel tölti el klubunkat, hogy már a csoportmérkőzések során átlagban 5486 néző követte a helyszínen, az Audi Aréna Győr lelátóján a találkozók eseményeit. Szurkolóink buzdítására és töretlen lelkesedésükre továbbra is feltétlenül számítunk!

A Győri Audi ETO KC - NFH-Nykøbing Falster Håndboldklub mérkőzés 2018. február 5-én (hétfőn) 19 órakor veszi kezdetét, a szerb Nenad Nikolic – Dusan Stojkovic játékvezető-páros vezénylete mellett. 

A mérkőzésre még kaphatók jegyek – ne maradjanak le!

Kapunyitás két órával a kezdősípszót megelőzően, 17.00-kor.
Szurkoljunk minél többen a helyszínen és a TV (19:00 Sport1) képernyők előtt a győri lányok sikeres szerepléséért!
Hajrá ETO, hajrá Győr!

A találkozóval kapcsolatban az ifista Pál Tamara, az edző Danyi Gábor mellett Görbicz Anita, csapatkapitányt szólaltattuk meg, aki szerint támadásban és védekezésben is teljes koncentrációra lesz szükség a hétfői győzelem elérése érdekében. „A védekezésünket kell jobban összerakni. Azonban a támadójátékunk sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfél elég kemény védekezést mutatott az elmúlt időszakában, de azon leszünk, hogy minél hatékonyabban feltörjük a dán falat, és jó játékos tudjunk nyújtani támadásban is.”
 

A videóban Pál Tamara és Danyi Gábor várakozásai is kiderülnek: