Izgalmas heteket tudhat maga mögött a Győri Audi ETO KC együttese – a Magyar Kupa visszahódítását követően Görbicz Anitáék a BL-negyeddöntő oda-visszavágós küzdelmei során mutatott remek teljesítményüknek köszönhetően kiharcolták a WOMEN’S EHF FINAL4-ba jutást – azonban a menetelés nem áll meg, több mint egy havi „szünetet” követően ismét a magyar bajnokságban lépnek pályára a zöld-fehérek. Hosszú út vár rájuk szombaton, ugyanis a Kisvárda otthonában folytatják a bajnoki pontvadászatot. A mérkőzés 2018. április 21-én (szombaton) 18 órakor veszi kezdetét.

A magyar bajnokság hétvégi fordulójában a tabella jelenleg hatodik helyén álló Kisvárda Master Good SE ellen, idegenben lépnek pályára a győri lányok. A két együttes a szezon első felében az Audi Aréna Győr falai között már összemérte erejét, akkor a zöld-fehérek négygólos győzelmével zárult a találkozó – terveik azóta mit sem változtak, a visszavágón is a győzelem a cél.

Az utazást megelőző konditermi edzésen Danyi Gábort kérdeztük a közelgő találkozóval kapcsolatos várakozásairól:



A mérkőzés ideje alatt az események alakulásáról az MKSZ honlapján írásos tudósítást találnak, valamint a találkozó élőben nyomon követhető online streamen – részletekkel a szombati nap folyamán jelentkezünk!


A K&H női kézilabda liga 21. fordulójára 2018. április 21-én (szombaton) 18 órai kezdettel a kisvárdai Városi Sportcsarnokban kerül sor.

A találkozót a Hantos Dorina – Rózsahegyi Brigitta játékvezető-páros dirigálja.

Hajrá ETO! Hajrá Győr!