Alig lélegezhetett fel a 2017/2018-as kézilabdás szezon kihívásait követően, máris a magyar női kézilabda válogatott edzőtáborában találta magát Puhalák Szidónia. A Koszovó elleni idegenbeli összecsapást követően a nemzeti együttes programjában június 2-án a Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtező szerepel, mely már valójában tét nélküli, a mieink sikeres kvalifikációját nem befolyásolja.

A győri szélső, Puhalák Szidónia igazán mozgalmas, izgalmakkal és sikerekkel teli szezont tudhat maga mögött, ugyanis klubcsapatával, a Győri Audi ETO KC-val mindent megnyert, ahol elindultak… A jól megérdemelt nyári pihenő még egy kicsit azonban várat magára, bár a kitűzött célt már sikeresen teljesítette a válogatott, már biztos résztvevői a decemberi francia rendezésű kontinensviadalnak.

„Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött, nem is beszélve a 2017/2018-as szezonunkról, de nagyon örülök, hogy számítanak rám a válogatottban, ez plusz motivációt jelent számomra. Igaz, már mindenki nagyon fáradt, de éppen ezért külön öröm, hogy sikerült kiharcolnunk, hogy már a szombati Fehéroroszország elleni összecsapás végkimenetelétől függetlenül is biztosan kvalifikáltuk magunkat az Európa-bajnokságra.” – mondta el kérdésünkre Szidónia a Kecskeméten megrendezésre kerülő találkozó előtt.

A magyar női kézilabda válogatott 2018. június 2-án (szombaton) 16.30-kor Fehéroroszország nemzeti együttese ellen lép pályára Kecskeméten.
Kövessék a találkozót élőben az M4 Sporton – szurkoljunk együtt a magyar lányoknak!