Alig tért vissza a földre friss junior világbajnoki címe diadalittas ünnepléséből csapatunk fiatal tehetsége, Fodor Csenge, máris Balatonbogláron találta magát, ahol klubcsapata egyhetes edzőtáborral hangol a 2018/2019-es szezonra.

Kissé fáradtan, azonban remek élményekkel a háta mögött és hatalmas motivációval érkezett meg július 22-én Fodor Csenge a számára utánpótlás éveiből jól ismert „főhadiszállásra”, a NEKA edzőközpontjába.

„Fantasztikus érzés fogadni a gratulációkat azoktól a játékosoktól, akiktől rengeteget tanultam és szeretnék is még tanulni a jövőben, melyre minden lehetőség adott a csapattársukként. Mozgalmas és élménydús nyarat tudhatok magam mögött, de minden percét élveztem és a junior világbajnoki aranyérem minden fáradtságot feledtet az oda vezető útról.” – válaszolta kérdésünkre az ifjú szélső.

A felkészülési időszak első állomását jelentő egyhetes edzőtábor ismerős közegben zajlik Csenge számára, ahova mindig szeret visszatérni, azonban az ő szavaival élve – „ez most egészen más.” Nem csoda, hiszen a zöld-fehér mezben eltöltött első szezonját követően immár egyszeres BL-győztes, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztesként tehette meg ezt az utat a Balaton partjára.  

Az új idényre kitűzött céljairól megtudtuk, hogy lelkesedése egy percre sem hagy alább – „továbbra is keményen fogok dolgozni, hogy minél több bizonyítási lehetőséget kaphassak a pályán, melyekkel egytől egyig élni szeretnék.”

Csengének ezúton még egyszer is gratulálunk a junior világbajnoki aranyéremhez – a felkészüléshez kitartást, céljai beteljesítéséhez pedig sok sikert kívánunk!