A 2018. augusztus 7-19. között Lengyelországban megrendezésre kerülő U18-as női ifjúsági kézilabda világbajnokság az idei nyár záró utánpótlás csúcseseménye, melyen klubunk kötelékéből négy fiatal tehetség – Kellermann Dóra, Pál Tamara, Szilovics Fanni és Varga Emőke – is bizonyíthat. A hosszú út fáradalmait kipihenve, a mai napon újult erővel vágnak neki a magyar lányok a csoportkör megmérettetéseinek – kövessék figyelemmel az eseményeket!

Lengyelország ad otthont 2018. augusztus 7-19. között az U18-as női ifjúsági kézilabda világbajnokságnak, melyen hazánk korosztályos válogatottja is nagy reményekkel és elszántsággal indul harcba. A keret magját adó EYOF-győztes és EB-bronzérmes magyar lányok a balatonboglári edzőtáborukat követően indultak útnak, azóta pedig már gőzerővel hangolnak a ma kezdődő versenysorozat első összecsapására.

„Nagyon hosszú és kimerítő utazást tudhatunk magunk mögött, nagy megkönnyebbülés volt, mikor végre megérkeztünk és elfoglaltuk a szállást, vacsoráztunk és már aludtunk is. Másnap már edzettünk is, abban a teremben, ahol a Kielce a BL-meccseit játssza, így hát nem is kérdéses, hogy óriási élmény lesz itt kézilabdázni. Délután volt egy kis pihenőnk, majd utána a közeli parkban, szabadtéri edzést tartottunk. A mérkőzéseket illetően mindig a következőre koncentrálunk, így már nagyon várjuk a mai első csoportmérkőzésünket a svédek ellen. Szeretnénk már most az elején mindenkinek megmutatni, hogy itt a helyünk, ellenfeleinknek pedig, hogy igenis van félnivalójuk.” – zárta rövid helyzetjelentését Pál Tamara, csapatunk és a válogatott tehetséges irányítója.



A magyar női ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: SZABÓ Dóra (DVSC-TVP), MAGERA Noémi (NEKA), HERCZEG Lili (NEKA)
Mezőnyjátékosok: ALBEK Anna (külföld), ARANY Rebeka (Vasas), BÁNFAI Kíra (FTC), BORGYOS Panna (DVSC-TVP), KELLERMANN Dóra (Győri Audi ETO), KUCZORA Csenge (Vasas), PÁL Tamara (Győri Audi ETO), SCHATZL Natalie (NEKA), SIMON Armilla (NEKA), SZILOVICS Fanni (Győri Audi ETO), TÓTH Nikolett (FTC), VARGA Emőke (Győri Audi ETO), VÁMOS Petra (NEKA).
Szövetségi edző: BOHUS Bea
Edző: WOTH Péter

Női ifjúsági világbajnokság, 2018. augusztus 7-19., Lengyelország
Csoportbeosztás:
A-csoport: Németország, Románia, Lengyelország, Ausztria, Angola, Szlovákia
B-csoport: Magyarország, Dánia, Egyiptom, Svédország, Chile, Horvátország
C-csoport: Norvégia, Oroszország, Japán, Kína, Hollandia, Argentína
D-csoport: Dél-Korea, Franciaország, Spanyolország, Tunézia, Kazahsztán, Montenegró

A csoportok első négy-négy helyezettje jut a nyolcaddöntőkbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Augusztus 7. 16:00 Magyarország-Svédország
Augusztus 8. 18:00 Chile-Magyarország
Augusztus 10. 10:00 Magyarország-Horvátország
Augusztus 11. 18:00 Egyiptom-Magyarország
Augusztus 13. 14:00 Magyarország-Dánia

A világbajnokság további programja:
Elnöki Kupa: augusztus 15., 16.
Nyolcaddöntők: augusztus 15.
A 9-16. helyért: augusztus 16.
Negyeddöntők: augusztus 16.
Az 5-8. helyért: augusztus 18.
Elődöntők: augusztus 18.
Döntő, a 3. helyért, a 5. helyért, a 7. helyért: augusztus 19.

A világbajnokság részletes programja

Hajrá magyarok! Gyerünk csajok!