Kétnapos összetartáson vett részt a Balaton-Felvidéken a Káli-medencében a Győri Audi ETO KC csapata. A zöld-fehérek kerékpártúrán és paintball „ütközetben” is részt vettek, de a legnagyobb sikert az úgynevezett „Erdei olimpia” versenyszámai aratták.

Augusztus 20-án reggel buszra ültek a Győri Audi ETO KC csapatának tagjai, és egy kétnapos csapatépítő programra utaztak a Káli-medence irányába. „Semmiképpen nem szerettük volna megtörni a hagyományokat, ez a nyár sem múlhatott el közös program nélkül.” - kezdte Danyi Gábor vezetőedző. „Nem messze a Balatontól, Salföld mellett egy csendes vendégházban szálltunk meg. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadott minket, talán kicsit még túl meleg is volt. Vezetővel tettünk egy 25 km-es kerékpártúrát, és többek között feltekertünk a szentbékkállai Kőtengerhez is.”

A csapat tagjai a nagy melegben a túrát követően közösen készítettek és fogyasztották el ebédjüket majd következett az „Erdei Olimpia”, ahol hat számban mérkőzött meg egymással a három 8 fős csapat. „Remek feladatokat állítottak össze a szervezők, és mindenki ahogy azt megszokhattuk a maximumot  nyújtotta a saját kis csapata érdekében. Nem volt hiány vidám pillanatokban sem, nagyon sokat nevettünk, remek hangulatban telt a délutáni program is.” – mondta Danyi Gábor. A feladatok sikeres elvégzéséhez hol fizikai, hol ügyességi erényeiket kellett megcsillogtatni a versenyzőknek. Kötélhúzásban mérkőztek meg egymással először a csapatok, majd szalmabála-görgetés, rönkhajítás és céllövés szerepelt a programban, a teamek pedig váltották egymást a helyszíneken. A második körben az időre történő fafűrészelés mellett egy egyensúlyozási feladat, valamint az egyik legtöbb mosolyt hozó program, a speciális diótörés várt a versenyzőkre, ami bizony sokakon kifogott. A diót egy csövön gurították le, azt kalapáccsal kellett összetörni, amíg az átgurult egy 15 centis vaslapon.

A játékosok az eredményhirdetést követően a konyhát vették birtokba, és az egész csapatnak finom vacsorát főztek. „Nagyon jól sikerült ez a program is! Nekem legjobban a biciklitúra és a diótörés tetszett. Sikerült ismét igazi csapatként működnünk, legyen szó az egyes versenyszámokról, vagy éppen a konyháról.” – nyilatkozta Görbicz Anita csapatkapitány.

 

A második napon korán volt ébresztő mindenkinek, hiszen a reggelit is a lányok készítették el, Görbicz Anita vezérletével tojásos lecsó volt a menü. A csapat ezután buszra szállt és Csopak mellett egy erdőben paintball-ozott.


(A képek a paintballozás előtt készültek)

 „Nagyon szép környéken zajlott a csapatépítő program, és nyugodtan mondhatom, hogy mindannyian élveztük.” – kezdte élménybeszámolóját Amandine Leynaud. „Az erdei Olimpia versenyszámai külön nagyon tetszettek. A fiúk elégedettek lehetnek, hiszen ízletes vacsorát tálaltunk fel nekik, én pedig megkóstoltam Göbre reggelijét (tojásos lecsó) is. A paintball is jól sikerült, habár néhányunkon biztos még pár napig nyoma marad a „harcnak”.” – nyilatkozta honlapunknak csapatunk kapusa.