A hét zárásaképp komoly erőpróba várt csapatunkra, hiszen a tavalyi szezonban a Bajnokok Ligájában egészen a negyeddöntőig jutó, s idén is BL-résztvevő Buducnost Podgoricát fogadta felkészülési mérkőzésen az Audi Aréna Győrben. Az első játékrész végén döntetlen eredménnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe, a második harminc percben azonban újabb fokozatra kapcsolt Danyi Gábor együttese, s végül kilencgólos győzelmet arattak montenegrói ellenfelük ellen.
Végeredmény: 31-22

1.félidő
Csapatunk a Leynaud-Görbicz-Amorim-Groot-Brattset-Kristiansen-Knedlikova összeállításban kezdte a mérkőzést.
Rögtön az első támadásból hétmétereshez jutottak a zöld-fehér mezes győri lányok, amit Görbicz magabiztosan értékesített, majd ezt követően Groot és Brattset is eredményes volt (3-0). Egészen az 5. percig kellett várni az első vendég gólra, amire Knedlikova egy remekül kidolgozott akció végén rögtön válaszolt is (4-1). Felváltva követték egymást a gólok, győri oldalon Amorim és Kristiansen is feliratkozott a gólszerzők közé, utóbbi kétszer is, ezzel a tizedik perc végére 6 gólos győri előnyt mutatott az eredményjelző (9-3). A Buducnost együtteséből Laslo csapata harmadik büntetőjét is biztos kézzel értékesítette, majd további vendég gólok következtek (10-8). A hosszabb gólcsendet Bódi törte meg, egy szépen kijátszott emberelőnyös akció végén vette be az ellenfél kapuját (11-9). Az első félidő utolsó tíz percében fej-fej mellett haladtak a csapatok, győri oldalról Groot, Amorim és Hansen, míg vendég oldalról Laslo volt eredményes, ezzel beállítva a félidei döntetlen eredményt (14-14).
Félidei eredmény: 14-14

2.félidő
A montenegrói együttes kezdte jobban a második játékrészt, a 41. percbe lépve viszont a kemény védekezés eredményeképp hármas emberelőnyben folytathatták a játékot kedvenceink. A győri kapuban a fiatal kapus Tóth foglalt helyet, Görbicz büntetőből, majd szélről is betalált (19-18). Parádés kínai figurából Amorim volt eredményes a második félidő feléhez érve, majd Brattset beállóból, Görbicz labdaszerzést követően lerohanásból örvendeztette meg a szép számú lelkes közönséget (22-18). A vendég csapat találatát újabb Görbicz csodagól követte, majd jobbszélről Bódi is villant (24-19). Groot és Amorim átlövésből bombáztak a vendégek hálójába, Laslo öt perccel a mérkőzés vége előtt büntetőből szépített (26-21). A találkozó végéhez közeledve Bódi szélről talált be, Leynaud hétméterest védett, Hansen beállóból volt eredményes, Oftedal pedig villámgyors lerohanásból nyolcra növelte csapata előnyét. Az összecsapás utolsó másodperceiben Hansen tett még közé egyet, így kilencgólos győzelemmel búcsúzhattunk.
Végeredmény: 31-22

Győri gólszerzők: Knedlikova 2, Brattset 3, Hansen 3, Görbicz 6, Oftedal 1, Amorim 6, Kristiansen 4, Groot 3, Bódi 3