2018. szeptember 6-9. között a romániai Fagarason járt serdülő csapatunk, s mérte össze erejét az ország legjobb utánpótlás csapataival. A 2004-es korosztály számára meghirdetett torna izgalmas megmérettetéseket hozott, végül utánpótlás együttesünk örülhetett és térhetett haza aranyéremmel a nyakában. Gratulálunk!

2018. szeptember 6-9. között 16 csapat részvételével zajló utánpótlás tornára kapott meghívást serdülő csapatunk, s küzdött meg Románia korosztályos utánpótlás együtteseivel. A szoros menetrend és kemény összecsapások végén a zöld-fehér mezes győri tehetségek nyakába került az aranyérem, s külön öröm, hogy a torna legtechnikásabb játékosának Farkas Eszter választották.

„Négy nap alatt hét mérkőzést játszottunk. A csoportmérkőzések alatt nagy gólkülönbségű győzelmeket arattunk és magabiztosan jutottunk a döntőbe, ahol a tavalyi bajnok Bukarest csapatát győztük le 29-24-re.” – számolt be a torna részleteiről Pánczélné Ruskó Katalin edző. A csapat számára a torna izgalmai mellett nagy élményt jelentett, hogy egy kicsit bepillantást nyerhettek egy másik kultúrába, ahol nagy szeretettel fogadták őket.

Csapattagok: Takács Lili, Nagy Dorina, Varga Virág, Lukácsy Kitti, Hideg Hanna, Nagy Nikolett, Varga Emília, Takács Fanni, Farkas Eszter, Mészáros Alexandra, Sztankovics Kyra, Benczik Liza, Tallós Kamilla, Szakos Dominika
Edzők: Pánczélné Ruskó Katalin, Petróczi Viktória

Gratulálunk edzőinknek és játékosainknak az utánpótlás tornán aratott diadalhoz, további sok sikert kívánunk nekik a 2018/2019 szezon során!