Zöld-fehér együttesünk 2018 szeptemberének utolsó magyar bajnoki fordulójában a Dunaújvárosi KKA otthonába utazott. A két csapat találkozója az elmúlt évek tapasztalataiból merítve előzetesen is igazi nagy csatát ígér, melyre ezúttal sem cáfoltak rá – a nagy küzdelemből végül Danyi Gábor együttese került ki győztesen.
Végeredmény: 24-28


1.félidő
Kiss kezdett a győri kapuban, a középkezdéshez pedig a Görbicz, Amorim, Oftedal, Groot, Bódi és Brattset sor állt fel.
A mérkőzés első találatát Groot szerezte, Szekerczés büntetőből egyenlített. Klujber jóvoltából rövid időre vezetéshez jutott a hazai együttes, majd Ferenczy Groot-tal szembeni szabálytalankodását kétperces kiállítással büntették a játékvezetők – az eset következtében a nyolcadik percben Görbicz hétméterest értékesíthetett (2-2). Amorim előtt megnyílt a fal, s a győri átlövő ziccerből bombázhatott a dunaújvárosi kapuba, majd Groot büntetőből volt eredményes (3-5). Klujber találata után Amorim megismételte az előző remek támadás-befejezést, majd Ferenczy, Szekerczés, Amorim és Klujber folytatta a gólgyártást (6-6). Az első félidő feléhez érkezve Brattset is megszerezte a maga első találatát, majd Ferenczy egyenlítő gólja után Groot következett. A 18. perc végén hazai időkérésre került sor, majd Szalai talált be. Görbicz szélről villant, Dombi beállóból talált be. Emberhátrányba került a Dunaújváros, Bouti gyűjtötte be ugyanis a mérkőzés második kétperces kiállítását. Ferenczy keze ismét eredményesen sült el, majd Bódi is feliratkozott a góllövőlistára – öt perccel a félidei szünet előtt 10-10 szerepelt az eredményjelzőn. Oftedal húzást követően ziccert lőhetett, majd Szalai gólja után ismét Oftedal robogott végig a pályán (11-12). Két és fél perccel a félidő vége előtt Danyi Gábor is élt első időkérési lehetőségével – ezt követően Kristiansen hatalmas bombával mutatkozott be. Leynaud remek védések sorát mutatta be a győri kapuban, s végül Hansen beállóból szerzett találatával zárult az első játékrész.
Félidei eredmény: 11-14

2.félidő
Kristiansen törte meg a több mint három perces gólcsendet a második félidő elején, majd Oftedal kiállítását követően Szekerczés büntetőből talált be (12-15). Ferenczy és Hansen kiállítása után ismét Szekerczés faragott a hátrányon, Kristiansen átlövésből villant nagyot. Rövid időre a beállók kerültek a főszerepbe – először Dombi, majd Brattset, és ismét Dombi szerzett újabb gólt. Czifra kiállítását követően Görbicz ismét hétméterest értékesített (16-18). A győri csapatkapitány góljainak száma tovább nőtt, büntetőlövése kipattanóját értékesítette. Groot állt oda a következő hétmétereshez, s könyörtelenül be is lőtte azt, ezzel négyre nőtt a zöld-fehérek előnye (16-20) – György László, csapata teljesítményével való elégedetlenségének hangot adva időt is kért. Dombi újabb találatára Kristiansen adott választ, Bouti pedig második kétperces kiállítását is begyűjtötte. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt Görbicz szélről lerohanásból talált be és állította be az ötgólos különbséget (17-22). Amorimot kétperces kiállítással büntették a játékvezetők védekezésben elkövetett szabálytalankodásáért – Szekerczés hétméteresből volt eredményes. Az utolsó tíz percbe lépve gyors egymásutánban Görbicz, Grosch és Hansen is betalált (19-24). Szekerczés szerezte csapata huszadik találatát, majd hazai időkérés következett öt perccel a vége előtt. Hansen remek testcselt mutatott be és bombázott a dunaújvárosi kapuba, majd Szalai és Groot folytatták a gólgyártást. Dombi beállóból tudott ismét hozzátenni csapata góljainak gyarapításához, végül Kristiansen, Grosch és Hansen találatai állították be a végeredményt.
Végeredmény: 24-28

 

Danyi Gábor: „Természetesen a győzelem volt a célunk, azért jöttünk, de egy nagyon okos kézilabdát játszó Dunaújvárossal kerültünk ma szembe. Kiválóan használták ki az adódó lehetőségeket, nem volt könnyű mérkőzés, nagyon sok hibát követtünk el, de örülünk a két pontnak.”

Anne Mette Hansen: „Nagyjából ilyen mérkőzésre számítottam, egy olyan ellenféllel szemben, akik hazai pályán mindig veszélyesek, s ezt ma is megmutatták. Nagyon hosszú támadásokat vezettek, ezért türelmesnek kellett maradnunk védekezésben, de úgy gondolom megharcoltunk érte és értékes két pontot szereztünk ma.”

György László: „Az eredménnyel elégedettek lehetünk, sok mindent tettünk ennek érdekében a mérkőzés folyamán akár védekezésben, akár támadásban. Próbáltuk a hosszú lefolyású támadásokat szervezni, nem akartuk gyorsítani a játékot. Elégedett vagyok a gyorsasággal és a csapat hozzáállásával, büszke vagyok a játékosaimra. Gratulálok a Győrnek a két ponthoz és további sok sikert kívánunk nekik!”

Szalai Babett: „Először is szeretnék gratulálni ellenfelünknek, nem volt könnyű dolgunk a világ legjobb csapata ellen és elég komoly sorozaton vagyunk túl. Úgy gondolom, hogy összeszedetten tudtunk játszani, és nem szégyen kikapni négy góllal egy ilyen remek csapat ellen.”