A 2018/19-es szezontól a luxus kategóriájú bőröndöket, táskákat és hátizsákokat gyártó és forgalmazó cég, a Samsonite Hungaria Kft. is csatlakozott a Győri Audi ETO KC szponzori köréhez. Az újonnan létrejött együttműködésnek köszönhetően a csapat és az edzői stáb tagjai a mai napon át is vehették egyedi tervezésű bőröndjeiket, melyek még komfortosabbá teszik a győri lányok hosszú útjait.  

Új szponzorunk, a Samsonite Hungaria Kft. képviseletében Pesti Imre kereskedelmi igazgató nagy örömmel vett részt az Audi Aréna Győrben közel teltház előtt megrendezett RK Krim Mercator Ljubljana elleni, a 2018/2019-es szezon első hazai BL-csoportkörös találkozóján. Igazgató úr a támogatói szerep betöltése mellett a csapat elkötelezett szurkolója is egyben, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az összecsapás után Dr. Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke részére eljuttatott élménybeszámolója, melyet engedélyével az alábbiakban meg is osztunk Önökkel:

„Akkor ott szombaton este megtanultam, hogy ha egy csapat az utolsó pillanatig kitartóan küzd a lehető legnagyobb arányú győzelem megszerzéséért, még akkor is, amikor már-már úgy tűnhet, hogy nincs akkora tétje egy-egy támadásnak vagy védekezésnek, az a csapat két dolgot biztosan véghezvisz.

Az egyik, hogy a szurkolók, köztük én is, ugyanúgy az utolsó pillanatig drukkoltunk minden támadásnál és védekezésnél, ugyanolyan átéléssel örültünk egy-egy szép gólnak vagy szenzációs védésnek, mintha egy ki-ki meccsen lettünk volna, ahol a mérkőzés minden egyes pillanata számít. Be kell, hogy valljam, korábban hasonló esetben már hátradőltem és a mérkőzés végeredményét övező izgalom is alább hagyott valamelyest, a Ljubljana elleni találkozón azonban ez nem történt meg velem Győrben. Talán először az életemben. Gondolkodtam rajta, hogy miért volt ez így, aztán rájöttem, hogy a csapat hozzáállása váltotta ki belőlem és a többi szurkolótársamból is. Ha a csapat több mint tízgólos vezetés tudatában is úgy koncentrál, küzd és hajt, ahogy a lányok tették ezt azon a bizonyos összecsapáson, akkor a szurkolók adrenalin szintje is nagy magasságokban marad. Az enyém az utolsó percig ott volt, az biztos. Nem hiába mondtam az együttműködésünk kezdetén, hogy én elsősorban szurkolója vagyok és leszek a Győri Audi ETO KC-nak, csak másodsorban támogató – bár ez utóbbi is nagy örömmel persze!

A másik dolog, amit a csapat a mérkőzésen mutatott hozzáállásával megtanított mindenkinek, az nem más, mint az ellenfél maximális és sportszerű tisztelete, hiszen a már megszerzett nagy fölény birtokában is igyekeztek az utolsó pillanatig kihozni magukból a lehető legtöbbet. Nem becsülték le ellenfelüket, nem vették félvállról és nem kezdtek el könnyelműsködni, tisztességes és sportszerű csatát vívtak. Az ellenfél szurkolótábora is érezhette ezt, és ők is rendkívül sportszerűek voltak a mérkőzés után. Nagyszerű volt látni, ahogy a szurkolótáborok a másik csapatot és egymást is megtapsolták.

Fantasztikus este volt – köszönjük az élményt!

Hajrá ETO! Hajrá Győr!”

 

A mai napon a csapat át is vette a prémium minőségű Samsonite bőröndöket – melyek közül a kisebb egyedi tervezésű, Győri Audi ETO KC logóval ellátott –, melyeket a hétvégi Nordhausenbe vezető útjuk során már használatba is vesznek.

Nagy öröm számunkra, hogy a szponzori együttműködés kölcsönös előnyei mellett felejthetetlen élményekkel is gazdagíthatjuk partnereinket és támogatóinkat!
Köszönjük a bizalmat, és szeretettel várjuk Önöket a szezon további megmérettetésein is!

Hajrá ETO! Hajrá Győr!