Eduarda Amorim 2018. december 20-án Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában állampolgársági esküt tett, így a mai naptól brazil-magyar kettős állampolgár.

Eduarda Amorim közel tíz éve zöld-fehér mezben küzd klubcsapata hazai és nemzetközi sikereiért, s a Győrben töltött idő alatt a város, s vele együtt Magyarország is igazi otthonává vált, melynek mi sem nagyobb bizonyítéka, hogy remekül elsajátította a magyar nyelvet.

Az esemény házigazdájaként Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere eskette fel Eduarda Amorimot és örömmel hallotta, hogy a játékos szülőhazája mellett Magyarországon, azon belül is Győrben lelt igazi otthonra.
Polgármester úr elkötelezett ETO-szurkolóként a legjobbakat kívánta Eduarda Amorimnak!

Eduarda Amorim az állampolgársági eskü letételét követően nagy büszkeséggel nyilatkozott:

„Igazán büszke vagyok, hogy megkaptam a magyar állampolgárságot. Nagyon régóta élek már itt, és úgy érzem, teljesen befogadott ez az ország. Magyarország a személyes és játékos történelmem része már, és hatalmas megtiszteltetés, hogy Magyarország, benne Győr állampolgára lehettem.
Szeretném megköszönni a családom, a férjem, a klubom és dr. Bartha Csaba elnök úr támogatását. Továbbá szeretném megköszönni ügyvédem, dr. Németh Imre segítségét az egész folyamatban. Különösen szeretnék köszönetet mondani a magyar kormánynak, Győrnek, minden polgárának, Borkai Zsolt polgármester úrnak, akik lehetővé tették azt, hogy hivatalosan kimondhatom, hogy Magyarország is a hazám.” –
mondta Eduarda Amorim, aki a mai naptól kezdve brazil-magyar kettős állampolgárrá vált.

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában megrendezésre kerülő eskütételre a Győri Audi ETO KC elnöke, dr. Bartha Csaba is elkísérte játékosát, így is biztosítva Eduarda Amorimot támogatásáról.

„Nagy örömmel hallgattam, amikor Eduarda Amorim megkeresett, hogy szeretné a brazil mellett a magyar állampolgárságot is felvenni. Természetesen azonnal biztosítottam támogatásomról, ezért is voltam jelen, amikor ma letette az állampolgársági esküt, melyhez ezúton is gratulálok neki. Eduarda Amorim – Duda – eddigi győri kézilabdás pályafutása alatt rengeteget tett klubunk és Magyarország, a magyar sport sikereiért, igazi vezéregyéniséggé vált a pályán és a pályán kívül is. Profizmusával és hozzáállásával igazi példakép a feltörekvő generációk számára. Bízom benne, hogy még sok szép élménnyel gazdagodik az elkövetkező években Magyarországon egyaránt a pályán, s a civil életében is.” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba.

Klubod, a Győri Audi ETO KC nevében gratulálunk Duda, és további sok sikert kívánunk Neked!