2019. január 6-án (vasárnap) 5 csapat részvételével immár 20. alkalommal rendezték meg Tatabányán az Interball Kupát a 2008-2009-ben született kislányok számára. Csapatunk az ETO Gárdonyi, ETO Kölyökkézi és az ETO Győrszentiván játékosaiból állt össze, akik három győzelemmel és egy vereséggel végül a második helyen zártak. Gratulálunk!

„Álmosan kezdtük az első mérkőzést aztán a folytatásban már folyamatosan lendületbe jöttünk. Nagy küzdelemben vertük meg a Tatabánya csapatát, ezen a mérkőzésen főleg a védekezésben jeleskedtek lányaink. Sajnos a Kispest együttesével szemben alulmaradtunk, itt sajnos megmutatkozott az összeszokottság hiánya, de a tornát végül az előkelő második helyen zártuk. Csapatunk különdíjasa Szalai-Nagy Zita lett, ő nyújtotta ezen a délelőttön a legkiemelkedőbb teljesítményt. A torna válogatottjába Csonka- Mácsovics Kata, Nagy Szofi és Takács Maja került. Élményekkel, érmekkel, kupával gazdagodva térhettünk haza.” – foglalta össze röviden a torna történéseit Hoffmann-né Czérna Erzsébet edző.


Csapattagok: Szalai - Nagy Zita, Szalai Adél, Csonka- Mácsovics Kata, Nagy Szofik, Takács Maja, Kányai Villő, Kósa Kiara, Varga Zsófia, Léránt Eszter, Németh Flóra, Tagai Virág, Bende Nóra, Takács Csenge
Edző: Hoffmann-né Czérna Erzsébet

Gratulálunk csapatunk teljesítményéhez, csak így tovább!