2019 januárjában immár ötödik mérkőzésén lépett pályára Danyi Gábor együttese, ez alkalommal a Kisvárda otthonában. Az első harminc perc kemény, fej-fej melletti küzdelmet hozott – egygólos hátránnyal vonulhattunk a szünetre. Kezdetben a második félidő is hasonló játékképet mutatott, azonban tíz perc elteltével előnyt szereztük és fokozatosan kezdtük a kezünkbe venni az irányítást, mely végül győzelmet és újabb bajnoki pontokat jelentett.
Végeredmény: 28-30

1.félidő
A kapuban Grimsbövel kezdtünk, a középkezdéshez pedig a Görbicz, Kristiansen, Oftedal, Brattset, Groot és Bódi felállásban sorakoztunk fel kisvárdai vendégszereplésünk rajtjánál.
A mérkőzés első találatát Groot neve mellett jegyezhettük fel, aki gyors tempóban érkezett a kisvárdai védőfal elé és klasszikus átlövésgóllal fel is avatta a hazai kaput. Groot újabb góljára Hakunova és Dragut adott választ. Brattset középkezdésből, üres kapura szerezte a maga első találatát, ugyanis a Kisvárda együttese lehozta kapusát és hét mezőnyjátékossal vezetett támadást.  Gyors egymásutánban Dragut, Kristiansen és Milanovic Litre folytatták a gólgyártást, így a tizedik percbe lépve már 4-4 szerepelt az eredményjelzőn.
A beállósok csatája következett – Brattset kettő, De Araujo és Milanovic Litre egy-egy találattal növelték csapatuk gólszámát (6-6). A folytatásban Guialo átlövésből, Groot büntetőből volt eredményes, majd Benko és Brattset jóvoltából továbbra is fej-fej mellett haladt a küzdelem. Guailo újabb gólja után emberelőnybe kerültünk – Milanovic Litre ült le két percre a kispadra Oftedallal szemben elkövetett szabálytalanságáért, majd a villámlábú győri irányító is betalált (9-9). Nem tartott sokáig az emberelőny, ugyanis Groot-ot is kiküldték a játékvezetők két percre. De Araujo beállóból, Oftedal lerohanásból talált be; Avdekova pedig végleg kiállt a ziccerben lévő játékosunk ellen elkövetett súlyos szabálytalansága – levegőben lökés – következtében. Tomori is begyűjtött egy kétpercest, majd Radojevic és Oftedal következett a gólgyártásban. Radojevic biztos kézzel értékesítette csapata újabb büntetőjét. A frissen beállt Pintea is bemutatkozott, ám a hazaiak következő támadásánál, kilenc perccel a félidei szünet előtt őt is leültették a kispadra a játékvezetők. Groot büntetőből egyenlített (12-12), majd a 24. percbe lépve Danyi Gábor élt első időkérési lehetőségével. Milanovic Litre ismét jól helyezkedett és lőtt Leynaud kapujába. Benko is begyűjtötte a maga kétperces kiállítását, majd Radojevic talált be. Két és fél perccel a félidei szünet előtt Pinteát másodszor is kiküldték a játékvezetők. Tomori betörésből iratkozott fel a gólszerzők listájára. Vlatko Donovic is az időkérést jelző tábláért nyúlt. Végül Bódi ziccerére Dragut időntúli szabaddobásból adta meg a választ.
Félidei eredmény: 15-14

2.félidő
Milosevic góljával vette kezdetét a második harminc perc, Tomori jóvoltából azonban hamar érkezett is a válasz. Milanovic Litre be is gyűjtött egy kétperces kiállítást a 33. perc derekán, majd Leynaud remek hárítását Oftedal ziccergólja követte – nem kellett sok idő, máris döntetlen szerepelt az eredményjelzőn (16-16). Knedlikovát is leültették a kispadra a játékvezetők, majd Guialo lövésére Bódi reagált. A folytatásban Guialo-bomba, Brattset-kiállítás és Kiss-büntetőhárítás következett, és ismét Guialo zárta a sort. Oftedal betörésből szépített. Radojevic hétméteresét ezúttal nem tudta Kiss védeni – Danyi Gábor időt kért a 40. percbe lépve, 20-18-as állásnál. Oftedal gyors lábmunkáját nem tudta követni a hazai védőfal, majd Görbicz szélről egyenlített. Radojevic büntetőből volt eredményes, majd Benko kiállítását a hazai vezetőedző reklamálása miatt még egy kétperces büntetés követte, kettős emberhátrányba került a Kisvárda. A kiharcolt hétméterest Oftedal értékesítette. Labdaszerzést követően Oftedal robogott végig – egymás után kétszer is – a pályán és szerezte meg hetedik és nyolcadik találatát is, valamint a kétgólos vezetést csapata számára a 46. percben (21-23). Guialo átlövésére Kristiansen páros lábról elengedett bombájával válaszolt. Orbán is feliratkozott a gólszerzők listájára. Hakunova egyenlített, azonban Oftedal biztos kézzel értékesítette csapata újabb büntetőjét. Guialo a játékvezetők döntése értelmében a kispadra kényszerült két perc erejéig Groot-tal szemben szabálytalankodásáért – a győri irányító góllal „bosszulta meg” az esetet. Knedlikova szélről kettőre növelte előnyünket szűk 9 perccel a mérkőzés vége előtt (25-27). Oftedal egy újabb gyors lerohanásból szerzett találatának köszönhetően már tíznél járt, Milanovic Litre szépített. Groot betörésből tett közé ismét hármat – a végjátékban Danyi Gábor második időkérési lehetőségét is felhasználta, és ismét Groot villant (26-30). Végül Milosevic és Rebicova szépített, ezzel kialakult a 28-30-as végeredmény.
Végeredmény: 28-30

Danyi Gábor: „Először is szeretnék gratulálni a Kisvárda csapatának, nagyon jól játszottak és igen megnehezítették a dolgunkat ma. Az első félidőben teljesen jogosan vezettek ellenünk, nem tudtunk ma támadásban azon a nívón játszani, ahogy kellett volna. A második félidőben felkeményedett a védekezésünk, agresszívabbá váltunk, ez lehetett a győzelem kulcsa.”

Stine Oftedal: „Úgy gondolom, a Kisvárda nagyon komoly és okos játékot játszott ma. Az első félidőben a védekezésünk kívánnivalót hagyott maga után, de örülök, hogy meg tudtuk fordítani az eredményt. Örülök, hogy komoly küzdelmet tudtunk mutatni ma a pályán és természetesen, amiatt is, hogy nyertünk.”

Vlatko Donovic: „Mielőtt elkezdtük a mai meccset, elmondtam a játékosaimnak, hogy ne nézzenek az eredményjelzőre, csak játsszunk. A meccs nagyobb részében hallgattak is rám, nagyon büszke vagyok az egész csapatra. Megmutattuk, hogy a világ legjobb csapata ellen is tudunk játszani. A saját klubomnak azt kívánom, hogy kemény munkával még jobbak legyünk. Gratulálok a Győrnek és minden jót kívánok nekik a BL-ben!”

Milosevic Tímea: „Nagyon büszke vagyok a csapatomra, különösen a kapusunkra, Pásztor Bettinára. Egy nagyon jó tempójú mérkőzést játszottunk, köszönjük a szurkolóinknak is, hogy velünk tartottak ma.”