A K&H női kézilabda liga 15. fordulójában a Budaörs töltötte vendégszereplését az Audi Aréna Győrben. A vasárnap esti találkozón zöld-fehér mezes győri lányok hamar a kezükbe vették az irányítást, s már a félidei szünethez érve kilencgólos előnyre tettek szert. A második harminc perc is hasonlóképp alakult, a hazai együttes remek helyzetkihasználtsággal és kiváló kapusteljesítménnyel húszgólos győzelmet aratott.
Végeredmény: 40-20

1.félidő
Csapatunk a Kiss, Görbicz, Hansen, Pintea, Groot, Tomori és Bódi felállásban kezdte a találkozót.
Kiss remek védésével indult a mérkőzés, Hansen neve mellett pedig az első győri találatot jegyezhettük (1-0). Vendég oldalról Horváth talált be elsőként, majd Bódi és Tomori is feliratkozott a gólszerzők listájára (3-1). A hatodik percbe lépve sor került az első időkérésre is Neukum Tamás jóvoltából, a folytatásban viszont továbbra is a zöld-fehér dominancia érvényesült Groot, Bódi és Görbicz góljainak köszönhetően, egy budaörsi találat ellenében (8-2). Braun büntetőből faragott csapata hátrányán, majd Hansen, Görbicz, Horváth és Tomori alakították tovább az eredményt a félidő feléhez érve (11-4). Braun hétméteresét követően Danyi Gábor is az időkérést jelző tábláért nyúlt. Zsinórban három győri találatra egyedül Hornyák tudott választ adni, aztán Oftedal is hamar bemutatkozott pályára lépését követően. Kiss remek formában védte a győri kaput és kápráztatta el az Audi Aréna Győr közönségét. Görbicz labdaszerzést követően roboghatott végig a pályán és góljával tízre növelte a különbséget a 24. percbe lépve (17-7). Hornyák, Görbicz, Soós és Bódi találatai után Oftedal került ziccerbe és gyarapította tovább csapata góljainak számát. Az első játékrész végéhez közeledve Braun szélről, Soós átlövésből volt eredményes, majd Kristiansen szemfüles passzát összeszedve Brattset talált be és alakult ki a 21-12-es félidei eredmény.
Félidei eredmény: 21-12

2.félidő
A második félidő első találatát a jobb szélen Bódit váltó Knedlikova szerezte beállóba befutva, majd Braun szépített. Remek labdaszerzést követően Tomori passzolt Grootnak, aki ziccerből megállíthatatlannak bizonyult. Puhalák a balszélen húzás végén mutatkozott be és Pintea sem tétovázott sokáig, beállóból bombázott a budaörsi kapuba és növelte 12-re a hazai előnyt (25-13). Vendég időkérést követően Kristiansen robogott végig a pályán, Braun büntetőből talált be. Groot és Knedlikova után Szabadfi volt eredményes, Tomori újabb góljával pedig már 14 is volt közte a 43. percbe lépve (29-15). Emberhátrányban folytathattuk Kristiansen után. Grimsbö büntetőre érkezett a győri kapuba és feladatát remekül teljesítve hatástalanította a próbálkozást. Ertl szélről talált be, Groot hétméteresből, majd a folytatásban sem változott sokat a játék képe, a bajnoki tabella élén helyet foglaló győri lányok biztosan a kezükben tartották a mérkőzést. Horváth két percre a kispadra kényszerült Brattset-tel szemben elkövetett szabálytalankodásáért, Oftedal remek ejtéssel értékesítette a megítélt büntetőt (32-18) szűk tíz perccel a találkozó vége előtt.  A Budaörs vezetőedzője harmadik időkérési lehetőségét is felhasználta az 52. percbe lépve. Pálos-Bognár akciótalálatára – Mézes kiállítása után – válaszul Kristiansen bombázta be a büntetőt. Az utolsó öt perc eseményeibe Brattset 4, Knedlikova 1, Braun 1, Hansen 1, Grimsbö pedig egy egész pályás (!!) találattal szólt bele és alakult ki a 40-20-as végeredmény.
Végeredmény: 40-20

Hivatalos nézőszám: 2507 fő
 

Danyi Gábor: „Nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk, szimpatikus ellenfél volt a Budaörs. Jó felkészülés volt számunkra is a találkozó, igyekeztünk a gyors játékunkat tovább fejleszteni. A lőtt góljaink ellenére szeretném Wéninger Alexa remek kapusteljesítményét kiemelni. További sok sikert kívánok a Budaörsnek!”

Bódi Bernadett: „Örülök, hogy tudtunk fejlődni a játékunkban, az első félidei jó iramú játékunkat át tudtuk menteni a második harminc percre is, ami mindenképp hasznos a BL-mérkőzéseink előtt a felkészüléshez.”

Neukum Tamás: „Először is gratulálok a Győrnek! Nekünk ez egy nagy élmény, hogy a világ legjobb csapatának otthonában játszhattunk. A félidők elején nem a megbeszéltek szerint haladtunk, ezért kértem mindig gyorsan időt.”

Wéninger Alexa: „Szeretnék gratulálni az ETO-nak! Mindig hatalmas élmény Győrben egy ilyen fantasztikus csapat ellen pályára lépni. A mai mérkőzést próbáltuk gyakorlásra használni, amit majd a Kisvárda ellen szeretnénk alkalmazni.”