Csapatunk április első hétvégéjén az Odense HC vendégeként lépett pályára az EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A győri lányok az első félidőt végig uralták és öt gólos előnnyel vonultak pihenőre. A második játékrészben a különbséget sikerült még nyolcra is növelnünk, a hazaiak nem adták fel és visszajöttek a mérkőzésbe, a győzelmet viszont nem engedtük ki a kezeink közül. 

Végeredmény: 28-29

 

1.félidő

 

A győriek a Leynaud-Bódi-Kristiansen-Groot-Brattset-Amorim-Görbicz összeállításban kezdték a mérkőzést. A találkozó egy gyors gólváltással kezdődött (1-1). A következő percekben is kiegyenlített volt a játék, nem igazán találták a fogást egymáson a felek (2-2). Oftedal egy rövid gólcsendet tört meg remek betörése után, amivel a mérkőzés folyamán először vezetést szereztünk (2-3). Az első két perces kiállítást Groot kapta (3-4). Az fehér mezes győriek egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak és három góllal elléptek a hazaiaktól (3-6). A félidő felénél a jó védekezésnek és Leynaud védéseinek köszönetően  esélyeshez méltóan irányítottuk a játékot és három szerzett gólon tartotuk ellenfelelünket (3-7). Brattset szerzett gólt beállóból, Amorim bejátszását követően (4-9). Gólt gól váltott a mérkőzés következő periódusában, hol az Odense, hol mi voltunk eredményesek (8-12). A 20. percben a játékvezetők kiosztották az első két percet hazai oldalon is. A megítélt hétméterest Oftedal magabiztosan értékesítette (8-13). Időközben Grimsbö érkezett Leynaud helyett a kapuba. A játék kicsit akadozni kezdett az elmúlt percekben a vendégeknél, így Danyi Gábor négy gólos vezetésnél magához hívta övéit (10-14). Hansen góljával tartotta az előnyét a fehér mezes csapat (11-15). Groot egymás után háromszor volt szemfüles és kihasználta a hazaiak lassú cseréjét és szerzett üres kapus gólokat (13-18). 

 

1.félidő eredménye: 13-18

 

2.félidő

A második félidőben a győriek vezetőedzője a Grimsbö-Knedlikova-Hansen-Groot-Oftedal-Brattset-Görbicz felállásban küldte fel csapatát. Oftedal értékesítette a Brattset által kiharcolt hétméterest (13-19). Két gyors góllal faragtak hátrányukból a hazaiak (15-19). Egy remek figura végén, Groot Görbicz majd Oftedal volt a labda útja (16-21). A magabiztos győri vezetés nem forgott veszélyben, sőt a találkozó során először hét gólosra hízott a különbség a két csapat között, amikor még huszonegy perc volt hátra (17-24). A mérkőzés 41. percében időt kért a dánok vezetőedzője, ez jó hatással volt csapatára és újra sikerült közelebb jönniük a címvédőhöz (21-25). A találkozó során másodszor kicsit akadozni kezdett a játék a vendégeknél olyannyira, hogy kettőre sikerült feljönniük a hazaiaknak. Amorim kapott kettő percet az 50. percben, az Odense zsinórban hetedik gólja pedig döntetlen állást eredményezett (25-25). Brattset találata vetett véget a győri gólcsendnek (25-26). A végjátékban Leynaud védés, majd egy remek Oftedal gól következett, így ismét nálunk volt az előny (27-28). A norvég klasszis újra eredményes volt (27-29). Az utolsó perc Danyi Gábor időkérésével kezdődött, a fehér mezesek a három gólos előnyért támadhattak. A győzelem biztos volt már, csupán a különbség volt kérdés a végén, mikor is egy góllal bizonyult jobbnak csapatunk az ellenfelénél. (28-29).

Végeredmény: 28-29

Danyi Gábor: „Az Odense a második félidő tíz-tizenkettedik percéig nem tűnt úgy, hogy vissza tud jönni a mérkőzésbe. Viszont mi buta hibákat követtünk el, ők pedig elkapták a fonalat. Talán a csapatomnak a legnagyobb erénye, hogy ilyen esetben is képes megrázni magát és újra a javára billenteni a mérkőzést. Továbbá, ez egy komoly tanulság a számunkra, hogy amikor nagyon vezettünk akkor nem szabad kiengednünk, hanem meg kell adnunk kegyelemdöfést ellenfelünknek. Nehéz visszavágóra számítok.”