A húsvéti hosszú hétvégén is szép számban, közel 2700 szurkoló látogatott el az Audi Aréna Győrbe, hogy zöld-fehér mezes kedvenceinek szurkoljon a magyar bajnokság soron következő fordulójában. Ellenfelünk ezúttal a Kisvárda együttese volt, akik felett magabiztos és könnyed játékkal, kapusaink remek teljesítményének köszönhetően 17 gólos győzelmet arattunk, így továbbra is őrizzük veretlenségi szériánkat.
Végeredmény: 36-19

1.félidő
Danyi Gábor a Kiss-Puhalák-Amorim-Groot-Brattset-Kristiansen-Bódi felállásban küldte pályára csapatát.
Nem is kellett sokáig várni az első hazai találatra, mely Kristiansen jóvoltából született meg. Gyorsan beszállt azonban a gólgyártásba Klikovac, Guialo és Brattset is, majd Kristiansen újabb és Amorim első találatával pedig a hatodik percbe lépve már 4-2-re módosult az eredmény. Kiss is remek védésekkel járult hozzá a védelem hatékonyságához, majd Brattset ismét betalált – a vendégek vezetőedzője nem várt tovább első időkérésével. Labdaszerzést követően Kristiansen bizonyult megállíthatatlannak, büntetőből Radojevic szépített (6-3) – a következő hétméteresnél azonban Kiss túljárt az eszén, remek mozdulattal hárította a lövését. Kristiansen, Klikovac és Groot folytatta a sort, majd a félidő feléhez közeledve Puhalák is feliratkozott a gólszerzők közé (9-5). Kiss továbbra is parádés formában védte a zöld-fehér kaput, a Kisvárda játékosai több mint négy perce sikertelenül próbálkoztak a gólszerzéssel. Danyi Gábor első időkérési lehetőségét felhasználva forgatta csapatát – Oftedal, Pintea és Tomori is a pályán. Bódi és Kristiansen találatai után nyolc perces vendég gólcsendet tört meg Radojevic csapata hatodik góljával – Amorim és Hansen azonban nem hagyták ezt szó nélkül, s beállították az eddigi legnagyobb, hét gólos (13-6) differenciát a mérkőzésen. Tomkovic és Hakunova szépített, majd beléptünk az első játékrész utolsó öt percébe. A félidei eredmény Bódi kettő és Pintea egy újabb találatának köszönhetően állt be.
Félidei eredmény: 16-8

2.félidő
De Araujo Tomorival szemben elkövetett szabálytalankodásának és még az első félidő végén begyűjtött kétperces kiállításának köszönhetően emberelőnyben kezdhettünk, immár a széleken Fodorral és Knedlikovaval – utóbbi azonnal be is mutatkozott (17-8). Gyors egymásutánban Guialo, Amorim és Groot is betalált, ezzel máris 10 volt közte – Oftedal értékesített büntetőjével 11 (20-9). Klikovac és Groot, majd Guialo és Pintea talált be – időközben Brattset gyűjtött be egy kétperces kiállítást. Benko találatára Hansen válaszolt, s tíz perc elteltével 23-12 szerepelt az eredményjelzőn. Groot és Amorim góljaival zsinórban háromszor is eredményes volt a hazai együttes, s a Groot kiállításának köszönhető emberhátrányt is könnyedén átvészelte. Az utolsó negyed órára Mörk és Leynaud is beállt. Benko duplája után Pintea is betalált beállóból, magabiztos előnyünkből így nem adtunk lejjebb. Emberhátrányban fordultunk rá az összecsapás utolsó tíz percére, ezúttal Mörk ellen ítéltek a játékvezetők. Oftedal robogott végig a pályán, Hansen ziccerből bombázott Pásztor kapujába, Soltész szélről faragott a hátrányon (29-17). A folytatásban Brattset és Mörk tartotta működésben a győri gólgyártó gépezetet, majd szélről Fodor is feliratkozott a gólszerzők közé (32-17). Tomkovic találata után a vendégek utolsó időkérési lehetőségüket is felhasználták öt perccel a mérkőzés vége előtt. Nem tudtak azonban már jelentősen felzárkózni a sötét mezes kisvárdaiak, sőt, Leynaud ráadásul büntetőt és ziccert is hárított – végül 36-19-es hazai győzelem született.
Végeredmény: 36-19

Hivatalos nézőszám: 2623 fő

Dévényi János: „A helyzetkihasználásunkkal nagyon nem vagyok elégedett, a győri kapusok remek formában játszottak ma. Üdvös azonban, hogy saját nevelésű játékosunk, Soltész Petra igyekezett kihasználni helyzeteit. Gratulálok a Győrnek és további sok sikert kívánok nekik!”

Soltész Petra: „Nagyon jól éreztem magam a pályán, jól indult a játék, de sajnos nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket.”

Danyi Gábor: „Az volt az elsődleges célunk, hogy végig tudjunk koncentrálni – a csapat ezt ma maradéktalanul tudta teljesíteni, függetlenül attól, hogy milyen arányban nyertünk ma. Egy picit a második félidőben megszeppent a Kisvárda, de azt gondolom, mindenki teszi a dolgát és készül tovább. Támadójátékunkban igyekszünk tovább fejlődni és kevesebbet hibázni. Gratulálok én is és további sok sikert kívánok a Kisvárdának!”

Veronica Kristiansen: „Legutóbb a Kisvárda otthonában egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, ma ezért a célunk az volt, hogy ma magasan koncentrált játékot tudjunk játszani. A legelejétől kezdve kemény védekezéssel és gyors játékkal próbáltuk az akaratunkat érvényesíteni, ami úgy gondolom, elég jól sikerült.”