Az idei évben Azerbajdzsán fővárosa, Baku ad otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). A 2019. július 21. és 27. között megrendezésre kerülő sporteseményen közel ötven ország képviselteti magát, a fiatal tehetségek pedig tíz sportágban bizonyíthatnak, köztük a kézilabdával.
Klubunk érintettségéről az olimpiai mozgalom harmadik számú eseményén a korosztályos leány kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Kun Attila és a Győri Audi ETO KC utánpótlás bázisán nevelkedő négy játékos – Csekő Brigitta, Takács Noémi, Tóth Krisztina és Világos Diána – gondoskodik.
Sok sikert és sikeres szereplést kívánunk a csapatnak, és az egész magyar delegációnak!

2019. július 19-én (pénteken) indult útnak a magyar ifjúsági kézilabda B válogatott a Bakuban megrendezésre kerülő EYOF-ra Kun Attila vezényletével, s négy győri játékossal a „fedélzeten”.

A kézilabda sportág megmérettetései július 22-én kezdődnek, válogatott üdvöskéink pedig izgatottan és elszántan állnak a feladathoz.

„Az EYOF-ra utazó keretünk nagyjából megfelel a magyar ifjúsági B válogatottnak, az A válogatott pedig majd az Európa-bajnokságon képviseli hazánkat.
Egész évben így készültünk, a tavaszi felkészülési mérkőzéseink, ill. a nyári tornánk is nagyon jól sikerült – Szlovákia, Ausztria és Dánia A válogatottjával játszottunk, végül veretlenül zártunk. Legutóbb, a 3 hetes felkészülésünk során Oroszország és Montenegró A válogatottjával mértük össze erőnket, mindkét találkozón sikerült győznünk.”
– értékelte röviden a felkészülést Kun Attila, majd az EYOF-ra kitűzött célokkal folytatta – „Nagy reményekkel utazunk ki Azerbajdzsánba, attól függetlenül, hogy mi vagyunk a második számú válogatott. Mindenképp szeretnénk a legjobb négy közé jutni, ahol már bármi megtörténhet. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek a válogatottnak a szövetségi kapitánya lehetek.” – zárta gondolatmenetét a tréner.

Csapatnévsor:

Zsigmond Panna (FTC), Csatlós Csenge (FTC), Csekő Brigitta (Győri Audi ETO KC), Rónai Diána (NEKA), Pál Eszter (DKKA), Tóth Krisztina (Győri Audi ETO KC), Kukely Anna (Békéscsaba), Ballai Borbála (FTC), Pődör Blanka (Szombathelyi KKA), Mlinkó Zsófia (NEKA), Takács Noémi (Győri Audi ETO KC), Vajer Blanka (NEKA), Világos Diána (Győri Audi ETO KC), Sápi Gréta (DVSC), Török Lili (DVSC)

Szövetségi kapitány: Kun Attila

Edző: Ifj. Kiss Szilárd

Sok sikert és sikeres szereplést kívánunk a csapatnak, valamint az egész magyar küldöttségnek!