Ezúton tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a korábban weboldalunkon közzétett felkészülési programban néhány változás történt.

A 2019. július 31. (szerda) 18 órai időpontra, az Audi Aréna Győrben hazai pályán meghirdetett Dél-Korea válogatottja elleni felkészülési mérkőzés ELMARAD.

Szintén változás, hogy a horvátországi edzőtáborban a Ljubljana csapata helyett új időpontban, a Koper együttesével, a csarnok befogadóképessége miatt zárt kapus találkozó keretében méri össze erejét a Győri Audi ETO KC.

Az augusztus végén esedékes Siófok elleni idegenbeli felkészülési mérkőzést klubunk, a magyar bajnokság első fordulójában szintén a Balaton parti együttes elleni megmérettetés időpontjának közelségére hivatkozva visszamondta. Az elmaradó edzőmérkőzés pótlásával kapcsolatos egyeztetések jelenleg is zajlanak – bővebb információval hamarosan jelentkezünk!
Megértésüket köszönjük!

A felkészülési menetrend az alábbiak szerint alakul:

A július 30-ai nyílt edzés, valamint az augusztus 2-án az MTK csapata ellen hazai pályán, az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő hazai felkészülési mérkőzés a hagyományokhoz hűen természetesen DÍJMENTESEN látogatható.

BELÉPTETÉS
A nyitott kapus edzésre, valamint az MTK elleni felkészülési mérkőzésre érkező szurkolóinkat kérjük, hogy az Audi Aréna Győr főbejáratán keresztül közelítsék meg a nézőteret.
Kapunyitás: Az események kezdési időpontja előtt egy órával: a július 30-ai nyitott kapus edzés esetén 16 órakor, augusztus 2-án 17 órakor.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!