A közelmúltbeli junior EB-siker példáját követve a magyar női U17-es válogatott is letette névjegyét a kontinens kézilabdás mezőnyében, a 2019. augusztus 1-11. között Szlovéniában megrendezésre kerülő korosztályos Európa-bajnokságon – veretlenül, száz százalékos mérleggel meneteltek állomásról állomásra, egészen a döntőig!
A fináléban Svédország sem tudta útjukat állni, klubunk kötelékéből Farkas Johanna és Kürthi Laura is oroszlánrészt vállalt a pályán a végső győzelemben, míg Kun Attila a szakmai munkában segédkezett.
Magyarország – Svédország: 28-24
GRATULÁLUNK!

A magyar női ifjúsági válogatott ellentmondást nem tűrő magabiztossággal menetelt a szlovén rendezésű korosztályos kontinensviadal állomásain. Kiss Szilárd tanítványai a legjobb négy között Dánia együttese ellen harcolták ki a döntőbe jutást, a végjátékban pedig a svédek ellen kellett bizonyítaniuk, hogy feljuthassanak az európai trón csúcsára.

A félidei négygólos vezetést (13-9) a folytatásban még bőven tudták überelni a magyar lányok, a második játékrész feléhez érve 21-13 is szerepelt az eredményjelzőn. A svédek próbáltak faragni a hátrányukon kihasználva a mieink hibáit, azonban Farkas beállásával új színt hozott a játékba és meg sem álltak az aranyérem megszerzéséig.
Szép munka volt lányok, gratulálunk!

Végeredmény:
MAGYARORSZÁG – SVÉDORSZÁG: 28-24

A magyar női ifjúsági válogatott Eb-kerete:
Kapusok: NÉMETH Kata (Dunaújvárosi KKA), BUKOVSZKY Anna (GVM Europe-Vác), KUBINA Molli (NEKA)
Jobbszélső: RITTLINGER Lotti (Mohácsi TE)
Jobbátlövők: KÜRTHI Laura (Győri Audi ETO), HORVÁTH Nikolett (NEKA)
Irányítók: KAJDON Blanka (NEKA), WOTH Viktória (NEKA), FARKAS Johanna (Győri Audi ETO)
Beállók: FARAGÓ Luca (NEKA), BÁNHIDI Barbara (NEKA)
Balátlövők: JUHÁSZ Gréta (NEKA), KORONCZAI Petra (Dunaújvárosi KKA), NAGY Laura (NEKA)
Balszélsők: VÁMOS Mira (NEKA), MÉRAI Maja (NEKA)

Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd
Edző: PAPP György, KUN Attila

Kürthi Laurát
posztján az All Star csapatba is beválasztották!

Gratulálunk a magyar női ifjúsági válogatott játékosainak, ifj. Kiss Szilárd vezetőedzőnek és segítőinek, Papp Györgynek és Kun Attilának, az edzői stáb minden egyes tagjának az Európa-bajnoki cím megszerzéséhez!
Szép volt csajok!