25 éves korára sportágában már olimpiai-, kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnoknak mondhatta magát, klubsikereit tekintve pedig egyszeres BL-győztesnek. Nem elégszik meg azonban a felsorolt sikerek palettájával, jelenleg is keményen dolgozik, hogy térdsérülését követő sikeres rehabilitációjából még erősebben térjen vissza és immár zöld-fehér klubszínekben kamatoztathassa tudását. Régi álma vált valóra azzal, hogy magára öltheti a Győri Audi ETO KC mezét, s bízik benne, hogy a világhírű zöld-fehér szurkolótábor bizalmába férkőzhet.
Ismerjék meg Amanda Kurtovicot!

Kezdjük a legelején… Mi fogott meg a kézilabdában, miért éppen ezt a sportágat választottad magadnak?
8-9 évesen kezdtem kézilabdázni, s talán furcsán hangzik, de eleinte kissé unalmasnak találtam, így egy időre fel is hagytam vele. A köztes időben gimnasztikáztam, teniszeztem, azonban az összes barátom és osztálytársam kézilabdázott, ezért egy évvel később úgy gondoltam, újra megpróbálom. Ettől kezdve egyre jobban megtetszett, jó szórakozás volt a versenyekre utazás, a barátaimmal együtt töltött idő, nagyon sokat utaztunk tornáról tornára, ami mondhatni, hagyomány Skandináviában.
Családi kötődésem is van a sportághoz, hiszen édesapám kapus volt, így a testvéremmel nagyon sok időt töltöttünk az edzésein, úgyhogy szinte magától értetődő volt, hogy ebben a sportágban próbálom ki magam.

Hogy érzed magad itt Győrben?
Minden nagyon új még egyelőre, hiszen az edzőtáborok miatt nem sok időt töltöttem még itt a városban, de mindenki nagyon kedves, úgyhogy mindenképp pozitívak az első benyomásaim. Egy kicsit persze nehéz is, hiszen nagyon szeretnék már teljes gőzzel a pályán lenni és csatlakozni a csapattársaimhoz, de remélem, mihamarabb ezt is megtehetem.
Eleinte kicsit ideges voltam, de ez talán normális, hiszen egy új közegbe érkeztem – ez a kezdeti időszak mindig arról szól, hogy az ember megtalálja a helyét a csapatban, megismerjen mindenkit, beszélgessen mindenkivel, de csupa-csupa pozitív tapasztalatról tudok csak beszámolni.
Most már egyre többet tudok együtt dolgozni a csapattal, egyre több mindenből ki tudom venni a részem, remélhetőleg hamarosan pedig már teljesen. Ezidáig is együtt végeztük a bemelegítést, azonban utána mindig félrevonultam és a saját gyakorlataimmal folytattam – ez egy kicsit nehéz, hiszen az ok, amiért itt vagyok, hogy kézilabdázzak, és egyelőre épp ezt nem tehetem meg. Az élsport árnyoldala a sérülés, amivel tisztában vagyok, de remélem, csak még erősebben térek majd vissza.

Milyen tulajdonságokkal jellemeznéd magad a pályán?
Úgy fogalmaznék, hogy igyekszem „okosan” játszani, ami alatt azt értem, hogy általában nem én vagyok az a csapatban, aki a legmagasabbra ugrik vagy épp a leggyorsabb, de igyekszem az erősségeimet kihasználni. Technikás és szorgalmas játékosnak tartom magam – soha nem adom fel!

Milyen célokkal érkeztél Győrbe?
A személyes célom, hogy ismét száz százalékosan tudjak teljesíteni – ez a legfontosabb célom jelenleg, amit kitűztem számomra.  
A csapattal szeretnék mindent megnyerni, amit csak lehet – csodálatos ez a csapat, és minden adott ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk.

A zöld-fehér szurkolótábort ellenfélként már jól ismerheted, most azonban megtapasztalhatod, milyen az, ha „a másik oldalon” vagy…

A múltbéli tapasztalataimra hagyatkozva, nem volt kellemes érzés úgy ebben a csarnokban játszani, hogy tudod, mennyien állnak a csapat mögött, akik egyfolytában szurkolnak a kedvenceiknek, buzdítják őket. Alig várom, hogy átérezhessem azt a hangulatot, amikor befutok a pályára és a taps nekem is szól. A szurkolók támogatása annyit jelent, mintha plusz egy játékos lenne velünk a pályán. Mindenki tudja a győri szurkolókról, hogy ők a világ legjobbjai, mindenhova követik a csapatot – ez egy egyedülálló dolog.
Nagyon várom, hogy ismét pályára léphessek és érezhessem, ahogy nekem is szurkolnak – ez a világot jelentené számomra.