2019. augusztus 23-25. között a Nemzeti Kézilabda Akadémia utánpótlás bázisán, Balatonbogláron került megrendezésre az V. NEKA-kupa – Nádorfi-emléktorna. A női mezőnyben ifjúsági és serdülő csapatunk is harcba szállt a 2019/2020-as szezon bajnoki rajtja előtti felkészülést remekül szolgáló megmérettetéseken, s míg a fiatalabb korosztályban zöld-fehér mezes lányaink a dobogó második fokára értek fel, addig ifistáink meg sem álltak az aranyéremig.
Gratulálunk utánpótlás csapataink sikeres szerepléséhez – csak így tovább!

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Kézilabda Akadémia saját rendezésű tornája, az V. NEKA-kupa – Nádorfi-emléktorna. A torna játéknapjain ifjúsági és serdülő csapatunk mérettette meg magát a Balaton partján – az összecsapások remek gyakorlási lehetőséget biztosítottak a bajnoki rajt előtt, s a felkészülés véghajráját is kifejezetten jól szolgálták.
Nem is beszélve az eredményekről, hiszen ifistáink – 5/5 győzelemmel – aranyéremmel, míg serdülőkorú tehetségeink – 3 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen méreggel zárva – ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza.
Gratulálunk!

SZOMBATI EREDMÉNYEK

Női ifjúsági:
NEKA I. – Győri Audi ETO KC 19-21 (10-9)
Győri Audi ETO KC – DKKA 19-16

Leány serdülő:
Győri Audi ETO KC
– DVSC 18-14
ZRK Buducsnoszt Podgorica – Győri Audi ETO KC 10-22
Győri Audi ETO KC - FTC 19-24


VASÁRNAPI EREDMÉNYEK

Női ifjúsági:
DVSC – Győri Audi ETO KC 21-22
FTC KN KFT – Győri Audi ETO KC 19-20
Győri Audi ETO KC – NEKA II. 20-19 (11-9)

Végeredmény:

1.      Győri Audi ETO KC 10 pont, 2. DKKA 7 pont, 3. NEKA I. 6 pont, 4. NEKA II. 4 pont, FTC KN KFT 2 pont, 6. DVSC 1 pont

Legjobb játékos: Kürthi Laura Klaudia (Győri Audi ETO KC)
 


fotó: Tompos Gábor


Leány serdülő:
Győri Audi ETO KC – DKKA 22-17
NEKA-Győri Audi ETO 17-17 (9-12)

Végeredmény:

1.      FTC KN KFT 10 pont, 2. Győri Audi ETO KC 7 pont, 3. DKKA 6 pont, 4. NEKA 5 pont, 5. Buducsnoszt Podgorica 2 pont, 6. DVSC 0 pont

Legjobb kapus: Takács Lili (Győri Audi ETO KC)


EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK
IFJÚSÁGI

Az aranyérmes ifjúsági csapatunk edzője, Kun Attila értékelte tanítványai teljesítményét:
„Az elmúlt hétvégén az ország egyik legrangosabb utánpótlás tornáján vettünk részt. A NEKA minden évben az országos döntő legjobb csapatait hívja meg a bajnokság kezdete előtti hétvégére, mely nagyon jó gyakorlást biztosít a mi csapatunk számára is. A teljesen átalakult ifjúsági együttesünknek ez nagyon nagy megmérettetés volt, mivel elég fiatalok vagyunk még ebben a korosztályban, de az elért eredmények mutatják, hogy mennyire jól szolgálta a felkészülésünket ez a hétvége, mivel minden meccsünkön szoros eredményekkel, de győzni tudtunk. Minden játékosomnak tudtam játéklehetőséget biztosítani éles szituációban, s nagyon örülök annak, hogy a taktikai variációk gyakorlása és az új védekezésünk összerakása közben is ennyire eredményesen tudtunk szerepelni. A lányok hozzáállása, motivációja példaértékű volt, jó volt látni az arcukon, hogy élvezik a játékot.”

Csapatnévsor:
Tóth Nikolett, Németh Zsuzsanna, Kiss Luca, Lengyel Eszter, Somogyi Liza, Mónus Dóra, Molnár Zsófia, Gerencsér Fanni, Ogonovszky Eszter, Tóth Krisztina, Csekő Brigitta, Farkas Johanna, Kürthi Laura, Barcza Rebeka, Takács Noémi, Andróczki Flóra, Győri Viktória, Judt Emese, Világos Diána, Korpáczy Kamilla

Edzők: Kun Attila, Pigniczki Krisztina, Brice Versol
Fizioterapeuta: Csernák Edina


SERDÜLŐ

Pánczélné Ruskó Katalin serdülő csapata is mozgalmas, izgalmakkal teli hétvégén van túl – a szombaton vívott, könnyebbnek tűnő mérkőzéseket követően vasárnap szoros csatákat vívtak lányaink.
„Csapatom jó teljesítményt nyújtott, 3 győzelem mellett 1 vereséget szenvedtünk és 1 találkozót döntetlennel zártunk. A torna megfelelően szolgálta a felkészülési időszak ezen szakaszát, volt lehetőségünk éles helyzetben gyakorolni különböző taktikai elemeket.”- értékelt edzőnk.

Csapatnévsor:
Győri Alexa, Takács Lili, Varga Virág, Hideg Hanna, Lukácsy Kitti, Takács Fanni, Farkas Eszter, Farkas Júlia, Mészáros Alexandra, Havasi Virág, Sztankovics Kyra, Szemes Szonja, Benczik Liza, Nagy Rebeka, Bugnó Gréta, Kovács Kata

Edzők: Pánczélné Ruskó Katalin, Petróczi Viktória, Világosné Hoffmann Beáta

Gratulálunk utánpótlás csapataink sikeres szerepléséhez – további jó felkészülést és sok sikert kívánunk nekik az új szezonban!