Szurkolóink elkötelezett sportszeretetének köszönhetően a 2019/20-as szezon bérletmegújítási és -vásárlási időszakában minden eddiginél több, 3751 db bérlet talált gazdára, mely klubtörténeti rekordnak felel meg. Örömmel és büszkeséggel tölti el klubunkat, hogy ilyen szép számban érdeklődnek csapatunk szereplését illetően, s biztosak vagyunk benne, hogy a lányok idén is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy sok szép sportsikert ünnepelhessünk együtt.
Mától a bérletek helyét az egyes mérkőzésekre szóló belépők megváltásának lehetősége veszi át – bővebb információ cikkünkben és honlapunk JEGYINFÓ felületén.

A bérletértékesítés lezárultával mától kizárólag adott mérkőzésekre szóló belépőjegyeiket vásárolhatják meg az érdeklődők, első ütemben a 2019-es esztendő végéig az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő találkozókra.

Jegyvásárlásra személyesen a Győr belvárosában található Látogatóközpontban, illetve hazai mérkőzések napján a helyszínen, kapunyitást követően az Audi Aréna Győr főpénztárában, online pedig a www.jegymester.hu felületén nyílik lehetőségük.
Bővebb információ weboldalunk JEGYINFÓ felületén.

A 2020-ban esedékes összecsapásokra várhatóan november közepén-végén nyílik meg a belépők beszerzésének lehetősége, melyről weboldalunkon időben informáljuk majd Önöket.

Tartsanak velünk a 2019/20-as szezonban is!