Egy héttel legutóbbi összecsapása után a  K&H női kézilabda liga 3. fordulójában első idegenbeli bajnokiján, az Alba Fehérvár KC otthonában lép pályára zöld-fehér mezes együttesünk. A találkozó 2019. szeptember 13-án (pénteken) 18:30-kor veszi kezdetét – online közvetítésre ezúttal a hazai együttes hozzájárulásának hiányában nem kerül sor.

A 2019/20-as bajnoki szezon kezdetén egy hazai pályán aratott győzelem és egy idegenben elszenvedett vereség szerepel az Alba Fehérvár KC mérlegében, míg együttesünk kettőből kettő győzelemmel indul útnak.

A soron következő összecsapás felvezetéseként Danyi Gábor vezetőedzőt kérdeztük előzetes várakozásairól, aki úgy vélekedik, van még mit javítani a játékon, a játék minden elemében. „Mindig a játék képe és a mutatott teljesítmény a meghatározó, nyilván nyerni szeretnénk a Fehérvár otthonában.” – tudtuk meg trénerünktől.

Az Alba Fehérvár KC – Győri Audi ETO KC magyar bajnoki mérkőzés 2019. szeptember 13-án (pénteken) 18:30-kor a Hantos Dorina – Rózsahegyi Brigitta játékvezető-páros vezényletével Székesfehérváron, a KÖFÉM Sportcsarnokban kerül megrendezésre.

A találkozó alakulását az MKSZ weboldalán írásos tudósítás formájában követhetik nyomon.

A bajnoki mérkőzés online közvetítésére klubunk hivatalos YouTube csatornáján ezúttal nem kerül sor a hazai csapat hozzájárulásának hiányában.
"A műszaki szakvélemény és a mérkőzés iránti nagy érdeklődésre való tekintettel, nem járulunk hozzá a mérkőzés online közvetítéséhez."

Szurkoljunk a győri lányoknak, hogy újabb bajnoki pontokkal térjenek haza!

Hajrá ETO! Hajrá Győr!