A K&H női kézilabda liga soron következő állomásán az MTK Budapest csapatát fogadjuk hazai pályánkon. A jórészt ambiciózus fiatalokat tömörítő fővárosi együttes a felkészülési időszak alatt már belekóstolhatott az Audi Aréna Győr hangulatába, melyet hasznos tapasztalatszerzésként könyveltek el – azonban most már a bajnoki pontokért zajlik a küzdelem!
Várunk minden érdeklődőt a 2019. október 2-án (szerdán) 18 órakor kezdődő bajnoki összecsapásra!

A szeptember végi válogatott hetet követően újult erővel és extra motivációval vágnak neki kedvenceink a mozgalmas menetrendnek, melyet október-november hónap tartogat számukra. A folytatásban szinte kivétel nélkül heti két mérkőzésen kell pályára lépnie a Danyi Gábor vezette zöld-fehér együttesünknek, ugyanis a K&H női kézilabda liga fordulói mellett kezdetét veszi a nemzetközi versenysorozat, a DELO WOMEN’S EHF Champions League csoportkörös szakasza is.

A közelgő találkozó előtt szélsőnket, Puhalák Szidóniát kérdeztük előzetesen várakozásairól, akitől megtudtuk, a válogatott szereplések lezárultával a csapat ismét együtt, nagy erőkkel készül az MTK elleni szerda esti bajnokira, melyen természetesen a két pontért indulnak harcba:

A felkészülési időszak során már összemérték erejüket a csapatok, izgatottan várjuk, hogy a bajnokság légköre mit hoz ki az együttesekből.

A Győri Audi ETO KCMTK Budapest magyar bajnoki mérkőzés 2019. október 2-án (szerdán) 18 órakor a Földesi Csaba – Halász András játékvezető-páros vezényletével, az Audi Aréna Győrben kerül megrendezésre.

Kapunyitás: 16 órakor

A találkozó alakulását az MKSZ weboldalán írásos tudósítás formájában követhetik nyomon.

 

Jegyvásárlással kapcsolatos részletekről weboldalunk JEGYINFÓ felületén tájékozódhatnak.

Szurkoljunk minél többen a helyszínen a győri lányok sikeres szerepléséért!

Hajrá ETO! Hajrá Győr!