Október első hétvégéjén megkezdődött a 2019/20-as BL-szezon a Győri Audi ETO KC együttese számára is, október 6-án a svéd IK Sävehof csapatát fogadtuk az Audi Aréna Győrben. A félidei szünetre kiharcolt hatgólos előnyünket a második harminc percben nyújtott magabiztos, lendületes játékkal előnyünket 12-re növeltük.
Végeredmény: 35-23

1.félidő
A találkozó megkezdéséhez Kiss állt a kapuba, elé a hatos vonalra Knedlikova, Brattset, Amorim, Edwige, Nze Minko és Oftedal álltak védekezni a kezdősípszó idejében. A találkozó első gólját Amorim szerezte egy talpról elengedett hatalmas bombával a felső sarokba. Brattset lőtte a második, harmadik és negyedik gólunkat is. Négygólos eredménynél a vendég vezetőedző, Overby a hatodik percben kikérte első idejét. Fodor szélről lőtte az ötödik gólunkat. A jó védekezésünknek és Kiss remek védéseinek köszönhetően a nyolcadik percben szerezték meg a vendégek első góljukat. Forsberg neve mellé jegyezhettük a második vendég találatot, majd Brattset ismét betalált. Szélről lőtt gólt a vendég Örtorp, majd Knedlikova is bemutatkozott. Forsberg lőtte a következő gólt, így 7-4-et mutatott az eredményjelző tábla. Lagerbon, Knedlikova majd ismét Knedlikova talált be. Hétméterest értékesített a vendégcsapat játékosa, Lagerbon, majd Brattset újabb gólt szerzett. Kiss védett, indított, Oftedal befejezte – így megszereztük 11. gólunkat. Újabb vendég gólok érkeztek sorban, amikor már 11-9 volt az állás. Gyors egymásutánban Hansen szerezte meg az első és második gólját is a találkozón, ezzel növelve előnyünket. Dano szabálytalanság miatt két perc erejéig a kispadra került, így emberelőnyben támadhattunk. Faluvégi megszerezte első gólját a mérkőzésen, majd Fodor szélről már másodszorra talált a kapuba. A félidő végéhez közeledve Amorim, Lagerbon, Forsberg találtak be, Oftedal, pedig parádésan csavarta be hétméteres lövését a vendégek kapujába a félidei záró sípszó előtt.  
Félidei eredmény: 17-11

2.félidő
A második félidő első találatát Oftedal lerohanásból szerezte meg, Puhalák folytatta, majd Amorim következett a gólgyártásban, majd Forsberg és Edwige követte őket. Puhalák szélről, Forsberg beállóból, Amorim átlövésből találtak be, ezzel 23-13 lett az eredmény. Dano és Lindberg lőtték a következő vendég gólokat. Nze Minko szépet ejtett a vendég kapuba, majd Overby kikérte második idejét. Mortensen egy bonyolult figura után befutásból talált be, a második félidőben fantasztikusan védő Leynaud kapujába. Dano, Nze Minko, majd ismét Nze Minko és Mortensen találtak kapuba a második félidő felénél (26-18). Dano betörésből lőtt gólt. Forsberg szabálytalankodott Oftedallal szemben, ezt kétperces kiállítással és hétméteressel büntették a játékvezetők. Hansen ezt értékesítette is, majd Lundbäck talált be átlövésből. Bulatovic is kettő perces kiállítást kapott a folytatásban. Petterson átlövésből lőtt, ezt Dano gólja követte. Oftedal magabiztosan belőtte a kiharcolt hétméterest. Amorim szemfüles labdaszerzésének köszönhetően ő maga lőhetett a vendégek üres kapujába. Lagerbon betörésből szerzett gólt, majd Hansen lőtte a 30. gólunkat a 24. percben. A folytatásban Bódi szélső gólját tapsolhatta meg a közönség. Overby nem hagyta veszni harmadik időkérését, a mérkőzés vége előtt bő öt perccel kikérte. Leynaud a véghajrában sziporkázó védésekkel örvendeztette meg a szurkolóinkat. Bódi, Nze Minko, majd ismét Bódi, Mortensen és Hansen lőtték az utolsó gólokat a találkozón – így magabiztos győzelemmel és értékes pontokkal gazdagodtunk.
Végeredmény: 35-23

Hivatalos nézőszám: 5127 fő

Rasmus Overby: „Először is szeretnék gratulálni a Győrnek, egy igazi fair mérkőzést játszottunk ma egy remek csapat ellen. Próbáltuk a gyors játékukat megállítani, ez volt az egyetlen esélyünk, de el kell ismernem, nem véletlenül ők a világ legjobbjai.”

Linnea Petterson: Fantasztikus hangulat volt az arénában, amihez nem igazán vagyunk hozzászokva. Egy fiatal csapat vagyunk, sokan közülünk még nem is játszottak a BL-ben, de egy nagyon kemény és fair találkozón vagyunk túl. Nagy élmény volt a világ legjobbjai ellen pályára lépni.”

Danyi Gábor: „Először is szeretnék gratulálni a Sävehof csapatának, nagyon szimpatikusan játszottak, korrekten és a fair play szellemében. Azt gondolom, döntő volt a játékunkban mindkét félidő kezdete, és az abból vezetett gyors támadásaink. Úgy tűnik, a védekezésünk hamarabb kezd összeállni az idei szezonban, mint a támadásunk. További sok sikert kívánok a Sävehofnak!”

Eduarda Amorim: „Boldogok és elégedettek lehetünk a mai mérkőzést követően, az 5-1-es védekezésünk nagyon jól működött, ebből tudtunk támadásokat indítani. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, ahol sok hibát követtünk el, ezeket az ellenfelünk ki is használta. Van még idő fejlődni, javítani, hiszen még csak a szezon elején vagyunk.”