Még csak október közepénél járunk, azonban zöld-fehér mezes kedvenceinket a 2019-es esztendőben már csak összesen négy alkalommal láthatjuk hazai pályán szerepelni a magyar bajnokságban és a BL-csoportkörben esedékes fordulókban.
Érdemes résen lenni, ugyanis az Audi Aréna Győrben rendezendő összecsapásokra a jegyértékesítés már javában zajlik – szerezzék be minél hamarabb belépőiket, ne maradjanak le!
Szurkoljunk együtt minél többen a helyszínen és teremtsünk fergeteges hangulatot a mérkőzések alkalmával!

A szezon kezdete óta mindent egybevetve túl vagyunk már hat bajnoki fordulón és két BL-csoportkörös találkozón, s szurkolóink legnagyobb bánatára az év végéig hazai pályán lebonyolításra kerülő küzdelmeink száma jócskán meg is fogyatkozott. A K&H női kézilabda ligában legközelebb, október 16-án (szerdán) az Érd együttesét fogadjuk, november hónapban pedig két BL-meccs között a Debrecen csapata ellen kell helyt állnunk.  
Szeretnénk felhívni lelkes szurkolóink figyelmét, hogy érdemes még most szemezgetni a Győri Audi ETO KC menetrendjében és mihamarabb megváltani belépőiket a soron következő találkozókra, ugyanis a decemberi világverseny okozta „klub-szünet” már szinte itt van a nyakunkon!


A 2019-es évben hazai pályán megrendezésre kerülő mérkőzéseink:

K&H női kézilabda liga 6. forduló
2019. október 16. (szerda) 20:00
Győri Audi ETO KC
– ÉRD

DELO WOMEN’S EHF Champions League csoportkör 4. forduló
2019. november 2. (szombat) 17:00
Győri Audi ETO KC – RK Krim Mercator Ljubljana

K&H női kézilabda liga 10. forduló
2019. november 13. (szerda) 18:00
Győri Audi ETO KC
– DVSC SCHAEFFLER

DELO WOMEN’S EHF Champions League csoportkör 6. forduló
2019. november 17. (vasárnap) 17:00
Győri Audi ETO KC
– DHK Baník Most
 

JEGYVÁSÁRLÁS módjai

  • Személyesen:

Látogatóközpont Győr
Telefon: +36 96 524 401
Cím: 9021 Győr, Baross u. 21.

Nyitva tartás:

2019. szeptember 1-től:
Hétfőtől péntekig:      09:00-17:00
Szombaton:                09:00-14:00
Vasárnap:                   zárva

Fizetési lehetőségek:
- készpénz
- bankkártyás fizetés
- Szabadidő és Ajándék Erzsébet-utalvány és kártya
- Edenred Ticket Culture & Sport utalvány és kártya
- OTP cafeteria kártya ajándék és sport zsebei

Audi Aréna Győr főpénztár
Hazai mérkőzések alkalmával kapunyitást követően a helyszínen – a főpénztárban zajló jegyértékesítés meccsnapon a találkozó kezdete előtt két órával indul
Cím: 9027 Győr, Kiskút liget
 

  • Online:

www.jegymester.hu oldalon

Jegyárakat és bővebb információt JEGYINFÓ felületünkön találnak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk az Audi Aréna Győrben – töltsük meg a csarnokot!