November első hétvégéjén klubszempontból idén az utolsó mozgalmas hónapnak vágunk neki, ugyanis a közelgő decemberi világbajnokság előtt három hét alatt öt mérkőzésen kell bizonyítania Danyi Gábor tanítványainak. A BL-csoportkörös visszavágók első felvonásában, 2019. november 2-án (szombaton) 17 órai kezdettel a szlovén RK Krim Mercator Ljubljana együttesével találkozunk.
Tartsanak velünk a helyszínen, töltsük meg az arénát!
A találkozó alakulását élőben a Sport1-en követhetik nyomon!

Már nincs sok hátra, és máris a nemzetközi versenysorozat csoportkörös küzdelmeinek visszavágói következnek zöld-fehér mezes együttesünk menetrendjében. Legutóbbi BL-ellenfelünk, a szlovén RK Krim Mercator Ljubljana ellen idegenben 12 gólos győzelmet arattunk Eduarda Amorim és Estelle Nze Minko vezérletével – hazai közönség előtt pedig mi más is lehetne a cél, mint a kemény edzéseken begyakorolt taktikai elemeket beépítve, fantasztikus szurkolótáborunkat lenyűgözve begyűjteni az értékes két pontot.

A mérkőzést megelőzően Bódi Bernadett, Katarina Bulatovic és Danyi Gábor számolt be várakozásairól:

A 2019. november 2-án (szombaton) 17 órai kezdettel, a BL-csoportkör negyedik fordulójában, azaz az első visszavágón esedékes Győri Audi ETO KC – RK Krim Mercator Ljubljana mérkőzésre a Konstantin Ershov & Anton Pavliukov orosz játékvezető-páros vezényletével kerül sor.

Kapunyitás: 15 órakor

JEGYVÁSÁRLÁS

A találkozóra még kaphatók jegyek, melyeket személyesen a győri Látogatóközpontban, illetve a mérkőzés napján a helyszínen, kapunyitást követően az Audi Aréna Győr főpénztárában, online pedig a www.jegymester.hu felületén.

Jegyvásárlással kapcsolatban bővebben weboldalunk JEGYINFÓ felületén tájékozódhatnak.

A mérkőzést követő hivatalos sajtótájékoztató ÉLŐ közvetítése

A VELUX EHF Champions League versenysorozatban már sikeresen megvalósuló projektet az EHF a 2019/20-as szezontól a női mezőnyben is bevezette, azaz, hogy az egyes BL-mérkőzéseket követő hivatalos sajtótájékoztatót elérhetővé tegye a szurkolók és érdeklődők számára.
A találkozót követően körülbelül 15 perccel a hazai együttes hivatalos Facebook oldalán ÉLŐ-ben nyomon követhetik a sajtótájékoztató eseményeit.

Keressék fel klubunk hivatalos Facebook oldalát (https://www.facebook.com/gyoriaudietokcofficial/), kövessék híreinket és legyenek résen!

A csoportkör további résztvevői közösségi médiás felületéről az alábbi cikkből informálódhatnak:  http://www.ehfcl.com/en/women/news/bonVknANFIc1NS36EQw1oA/Clubs_to_stream_post-match_press_conferences_live

Tartsanak velünk minél többen a helyszínen és a TV képernyők előtt!

Szurkoljunk a csapat sikeres szerepléséért!

Hajrá ETO! Hajrá Győr!