Az idei év utolsó tornájára került sor Lébényben december 5-én. A 12 csapat részvételével zajló kétkapus dobójáték tornán minden együttes hét mérkőzést játszott és mérhette össze erejét. Vpégül nagy küzdelemben a helyszínt biztosító lébényi egyesület Fehér csapata diadalmaskodott a Zöld csapat ellen, míg a Szabadhegyi iskola harmadik lett.
A gyerekek nagy meglepetésére az eredményhirdetésre még a Mikulás is megérkezett hozzájuk!
Gratulálunk a csapatoknak, további sok sikert és kellemes ünnepi készülődést kívánunk!

Érdekességként: az alsóházi helyosztókon és a döntőn azok a csapatok vívtak egymással mérkőzéseket, akik alapvetően egy edzőhöz járnak edzésekre, viszont hogy minél többet tudjanak pályán lenni a játékosok, külön csapatba kerültek.

A Mikulás jóvoltából minden résztvevő kislány egy-egy csokoládéval, ETO-s ajándékkal, valamint az egyik gárdonyis kislány dédnagymamája által készített palacsintával gazdagodott!

Ismét köszönjük az LKSZ SE csapatának a már megszokott kedves vendéglátást!

Részletes eredményeket ITT találnak.