2019. december 18-án (szerdán) meghitt hangulatban, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban került megrendezésre klubunk, a Győri Audi ETO KC hagyományos karácsonyi ünnepsége, az ETO Karácsony. Utánpótlás bázisunk apraja és nagyja gyűlt össze hozzátartozóik körében, s várta izgatottan az esemény kezdetét. A megnyitó köszöntő, a zenés műsorok és az ajándékosztás után kihirdetésre került a 2019-es utánpótlás ALL STAR csapat is, melyben a korosztályonként legjobbnak ítélt játékosok foglalták el helyüket és természetesen a kis tehetségek példaképeikkel is találkozhattak.

Az esemény alaphangját Nagy Balázs színművész előadása adta meg, karácsonyi dalcsokrot hallhattunk tőle. Ezt követően klubunk örökös tiszteletbeli elnöke, Vanyus Attila tartott ünnepi köszöntőt, majd az ajándékosztásra is sor került, melyek átadásában a felnőtt csapat és a szakmai stáb tagjai segédkeztek és kívántak egyúttal kellemes ünnepeket a kis tehetségeknek.

A karácsonyi rendezvény végéhez közeledve kihirdetésre került a 2019-es esztendő ALL STAR csapata is, majd pedig különleges meglepetéssel kedveskedtünk a jelenlévőknek – az eseménytől a világbajnokság fáradalmai miatt távol maradó játékosok üdvözlő üzeneteit hallgathatta meg a publikum. Búcsúzóul pedig mindenki begyűjthette kedvenceitől az aláírásokat és a közös fotókat.


A 2019. évi díjazottak – ALL STAR csapat

U10 korosztály: Zalka Zoé Anna

U11 korosztály: Pintér Kitti

U12 korosztály: Nagy Szofi Natasa

U13 korosztály: Vajda Luca

U14 korosztály: Rédecsi Polett

U15 korosztály: Temesvári Natália

Az év serdülő játékosa: Farkas Júlia

Az év ifjúsági játékosai megosztva: Csekő Brigitta, Világos Diána

Az év junior játékosai megosztva: Farkas Johanna, Kürthi Laura

 

Gratulálunk a díjazottaknak és edzőiknek!
 

Jó pihenést, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek!