Hétvégén rendezték meg az V-VI. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjét Győrben, melyben két helyi iskola is érintett volt, a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium. A két csapatban szép számban szerepeltek utánpótlás bázisunk növendékei, akik  5-5 mérkőzést játszott. A mérkőzések alakulása alapján a Kazinczy Iskola a III., míg a Bercsényi Iskola a VI. helyen zárta a három napos döntőt.

Megkérdeztük Németh Tibort a Kazinczy Iskola igazgatóját, hogy mit gondol a lányok teljesítményéről:

Nagy örömmel töltött el minket, hogy a lányok ennyire komolyan vették a döntőt, előttünk két profi NEKA csapat végzett. A lányok erejükön felül teljesítettek, örülünk a gyerekek sikerének. Nagyon sokat tettek ezért, majdnem bejutottunk a döntőbe, de végül nagy küzdelemben egy góllal kaptunk ki a Balatonboglár csapatától, így a III-IV. helyért játszhattunk a Dunaújváros ellen. Ezen a mérkőzésen már 5 góllal győzedelmeskedtek a gyerekek. Nagyszerűen játszottak, roppant pozitív, hogy tanárok és a játékosok diáktársai is kint voltak a mérkőzéseken és szurkoltak a csapatunknak, ők nagyon jól érezték magukat. Azt gondolom, hogy több ilyen eseményt kellene rendezni, ezek az érzelmi töltöttségű közösségi élmények és a sport nagyon sokat segítenének a gyermekek érzelmi fejlődésben.”

Kazinczy Iskola: III. hely
felkészítő tanár: Ritzinger Lajos és Albert-Tóth Zita
Csapat:
Világos Diána, Farkas Johanna, Miklósy Kata, Balogh Eszter, Takács
Noémi, Ogonovszky Eszter, Pethes Flóra, Kiss Luca, Lukácsy Kitti
Takács Lili, Benczik Liza, Korpáczy Kamilla, Varga Virág és Farkas Júlia

 

A torna gólkirálynőjének Farkas Johannát választották.

Róth Kálmán a Bercsényis csapat edzője is nyilatkozott, hogy mit gondol az elmúlt három napról.

„Hosszú évek alatt nem volt még ilyen fiatal csapatunk. Az előző 10 évben legalább 10 diákolimpiai érmet nyertünk. Idén javában 9. osztályos gyerekeink voltak, mivel a 12-es gyerekek nem igazán érték el azt a szintet, amivel az előző években eredményeket tudtunk felmutatni. Számunkra az volt nagy dolog, hogy bejutottunk a legjobb 8 csapat közé. A Kazinczy csapatától kikaptunk az előző fordulóban, ők most a III. helyen végeztek, ezúton is gratulálok nekik. Ez a VI. hely jelenleg teljesen reális a számunkra, ha esetleg jobban kedvez nekünk a sorsolás és nem ebbe a csoportba kerülünk, ahova a két NEKA csapat is, akkor talán a négy között lehettünk volna. Sajnos több kulcsjátékosunk is megsérült, ez is megnehezítette a dolgunkat, mert a meccsek során épp hogy megvoltunk.
Azt megígérhetem, hogy lesz még a Bercsényi Iskola országos bajnok.”-
Róth Kálmán

 

Megkértük a Bercsényi Iskola Igazgatóját, Németh Zsoltot, hogy ő is véleményezzen.

Az Országos Diákolimpiai Döntőre nem egyszerű a bejutás, az ország legjobb 8 csapata volt itt a hétvégén, Győrben. Büszkék vagyunk lányainkra, hogy ők is a 8 közé tartoztak. A sportban benne van a vereség lehetősége is, de ezt nem szabad kudarcként megélni, ez a legfontosabb, ahol vannak győztesek, ott vannak vesztesek is. Az eredményből tanulni kell és folytatjuk tovább a képzésünket, csak előre tekintünk. Igyekszünk megfelelni a világbajnoki kihívásnak, ugyanis az előző Diákolimpia eredménye alapján a Bercsényi Iskola képviseli Magyarországot idén júniusban a Középiskolai Világbajnokságon Szerbiában, mint világbajnoki címvédő.

Bercsényi Iskola: VI. hely
edzők: Róth Kálmán és Tóth Lászlóné
Csapat:
Németh Zsuzsanna, Tóth Nikolett, Kürthi Laura, Győri Viktória, Csekő
Brigitta, Tóth Krisztina, Herr Zsanna,
Gerencsér Fanni, Szemes Szonja, Lengyel Eszter, Andróczki Flóra, Somogyi
Liza, Barcza Rebeka

 

Az eredmények itt megtekinthetők.

A képek között pedig itt böngészhetnek.

 

Mindkét csapatnak gratulálunk a szerepléshez!