A hétközi bajnoki fordulóban aratott győzelmet követően csapatunk,a román bajnok, SCM Ramnicu Valcea vendége lesz a DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában. A románok esetleges legyőzésével a Danyi Gábor vezette zöld-fehérek hatalmas lépést tennének a csoport első két helyének megszerzése felé. A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti!

 

Az SCM Ramnicu Valcea a csoportkörből nem hozott magával pontot a középdöntőbe, így Florentin Pera együttesének nehéz helyzetből kellett megkezdeni a felzárkózást. Az elmúlt fordulókban ugyanakkor nem találtak legyőzőre a románok, hiszen előbb hazai környezetben múlták felül a szlovén Krim Ljubljanát (31-16), majd a svéd IK Savehof (17-23) vendégeként gyűjtötték be mind a két pontot.

 

A Buducnost Podgorica múlt hétvégi legyőzésével (26-24) a mieink már az előző fordulóban bebiztosították a negyeddöntőbe jutást. Egy újabb győzelemmel karnyújtásnyira kerülne a csoport első két helyének megszerzése, ami folytatás szempontjából lehet nagyon fontos, hiszen így a negyeddöntő visszavágóját hazai pályán vívhatnák meg Amormimék.

 

A mérkőzést megelőzően Stine Oftedal mondta el mit vár a mérkőzéstől:

 

A 2020. február 8-án (szombaton) 14:00-as kezdettel, a BL középdönt harmadik fordulójában a SCM Ramnicu Valcea - Győri Audi ETO KC mérkőzésre a Tanja Kuttler & Maike Merz német játékvezető-páros vezényletével kerül sor a Traian Sportcsarnokban.

A találkozó eseményeit a Sport1-en élőben nyomon követhetik!