A Győri Audi ETO KC március első napján Montenegróba látogat a DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája középdöntőjének 5. fordulójában, ahol a Buducnost Podgorica vendége lesz. A győri zöld-fehérek folytatnák remek idegenbeli sorozatukat a nemzetközi kupasorozatban és egy győzelemmel biztossá is tennék csoportelsőségüket. A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti!

 

 

A Dragan Adzic irányította montenegrói csapat a csoport 3. helyét foglalja el öt győzelemmel és három vereséggel, három pontra lemaradva a csoport második, Brest Bretagne Handball együttese mögött. A kék-fehér mezes csapat az elmúlt fordulóban magabiztos játékkal hozta el a két pontot a svéd, IK Savehof együttesétől (24-33). A Buducnost Podgrocia játéka a kemény védekezésre és szélső játékosaik kimagasló képességét kihasználva, a szélsőjátékra épül. Ennek nyomán az sem meglepő, hogy a legeredményesebb játékosuk a volt győri Jovanka Radicevics, aki összesen 94-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját.

 

A mieink óriási sikerként könyvelhetik el a Franciaországból elhozott két pontot, ugyanis így most már egyedüli veretlen csapatként nagy lépést tettek a középdöntős csoport első helyének megőrzése felé. Danyi Gábor lányainak azonban nem lesz könnyű dolga a rendkívül kemény játékot felmutató montenegrói csapat ellen, ugyanakkor a csapat egyre inkább kezdi visszanyerni magabiztosságát és ez a szezon hátralévő részében meghatározó lehet.

 

A mérkőzés előtt Fodor Csenge mondta el mit vár a találkozótól:

 

A 2020. március 1-jén (vasárnap) 17:00-as kezdettel, a BL középdöntő ötödik fordulójában a Buducnost Podgorica - Győri Audi ETO KC mérkőzésre a Marija Ilieva & Silvana Karbeska macedón játékvezető-páros vezényletével kerül sor a Moraca Csarnokban.

 

A találkozó eseményeit a Sport1-en élőben nyomon követhetik!