A DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája középdöntőjének 5. fordulójában a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducnost Podgorica vendége volt a Moraca Arénában. A találkozó első játékrészében csapatunk sok hibával játszott, ezt kihasználták a hazaiak és öt gólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A második félidőben a mieink Bulatovic vezérletével újból megmutatták kivételes küzdeni tudásukat és az első félidei hátrányt ledolgozva nyerték meg a találkozót, amivel már biztosan a csoport élén zárják a középdöntőt. Végeredmény: 27-28 (17-12)

 

1.Félidő

A zöld mezben pályára lépő mieink, a Leynaud-Puhalák-Kristiansen-Brattset-Oftedal-Amorim-Bulatovic-Bódi összeálltásban kezdték a mérkőzést. A kék-fehér mezes hazai csapat szerezte a találkozó első gólját rögtön az elején, Jaukovic jóvoltából (1-0). A válasz sem váratott sokáig magára, Bulatovic bombázott átlövésből a hazaiak kapujába (1-1). A találkozó óriási rohanással és sok hibával kezdődött. Az 5. perc végén Radicevic értékesítette a megítélt büntetőt (2-2). A felek fej-fej mellett haladtak, hol az egyik, hol a másik együttes ragadta magához a vezetést, de nagyobb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni (4-4). A következő percekben egy kisebb gólcsend következett, amelyet egy formás győri akció után Brattset beállóból szerzett gólja tört meg (5-5). Az első félidő 15. percében a Buducnost Podgorica Mehmedovic révén két gólra növelte előnyét (8-6). Az utóbbi percekben a címvédő tanácstalanná vált támadásban, nem találta a montenegrói védekezés ellenszerét, talán ennek tudható be, hogy a hazaiak növelték előnyüket. Danyi Gábor erre reagálva kihasználta első időkérését (9-6). A több, mint hét perce tartó gólcsendünket Kristiansen blokkon megpattanó átlövés gólja törte meg. A 20. percben Radicevic már a harmadik hétméteresét értékesítette, valamint Lazovic is kétszer talált be hazai oldalon így a montenegróiak öt góllal elléptek a mieinktől (13-8). Amorim testi erejét kihasználva hozta közelebb a mieinket (13-9). Az első félidő utolsó öt percére Nze Minko és Bulatovic góljával csapatunk valamelyest faragott hátrányából (14-11). Négy gólos hazai előnynél a hazaiak vezetőedzője Dragan Adzic is kihasználta első időkérését (16-12). Az első játékrész utolsó percében Lazovic újabb gólt szerzett, így a felek az eddigi legnagyobb, azaz öt gólos különbségű podgoricai vezetésnél vonulhattak pihenőre (17-12).

Félidei eredmény: 17-12

2.Félidő

A második játékrészre Danyi Gábor különösebb változtatást nem eszközölt csapatán az első félidő végihez képest. A félidő elején kialakult kisebb adok-kapokból a mieink jöttek ki jobban, hiszen Amorim góljával négyre zárkóztunk fel a hazaiakhoz (17-13). Ezekben a percekben a címvédőnél főleg a csapatkapitány, Amorim volt elemében, míg a hazai együttesnél Jaukovic rendre gólra váltotta lehetőségeit (19-14). A találkozó 35. percében Fodor szélről talált az ellenfél kapujába, ami neki az első volt eddig a találkozón (19-15). A montenegróiak továbbra is nagyon keményen védekeztek és támadásban is hatékonyak voltak, amivel tovább növelték előnyüket a félidei eredményhez képest (22-16). A játékrész feléhez közeledve Danyi Gábor újból kikérte idejét, a találkozó során ez volt a második neki (23-17). A kisebb szünet után Faluvégi trükkös lövéssel mattolta a podgoricai kapust (23-18). Közben a csereként beállt Hansen góljával sikerült megint négyre felzárkózni a mieinknek (23-19). A címvédő kapujában álló Kiss egyre inkább kezdett bemelegedni és néhány remek védést bemutatva tartotta a lelket csapatunkban. A 47. percben a remekül játszó Bulatovic bombázott a hazai kapuba, sőt a rákövetkező támadásból ismét eredményes volt a balkezes átlövő (25-21). A mieink montenegrói átlövője nagyon elemében játszott és egymás után szórta a gólokat, amivel már csak kettő volt a különbség a két együttes között (25-23). A kisebb tanácstalanság most a Buducnost játékán látszódott, nem nagyon találták az ellenszert a mieink játékára, ezt észlelve Dragan Adzic magához hívta csapatát. Az utolsó hat perc Oftedal bombájával kezdődött, amivel már csak egy gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (26-25). Sőt, Faluvégi góljával egyenlített csapatunk, majd ismét norvég klasszisunk cikázott végig a hazaiak védelmén és zörgette meg Sando hálóját, ezzel a címvédő átvette a vezetést (26-27). Az 58. percben Radicevic egyenlített, amivel ismét izgalmas végjáték következhetett (28-28). A végjátékban Oftedal döntötte el a két pont sorsát, ezzel csapatunk mínusz ötről felállva nyerte meg az összecsapást.

Végeredmény: 27-28

Nyilatkozatok:

Danyi Gábor: „Először is szeretnék gratulálni a hazai csapatnak. Számomra mindig egy megtiszteltetés ebben a kivételes hangulatú csarnokban játszani. Azt gondolom, ma egy kicsit szerencsésebbek voltunk, valamint a második félidőben nekem több opcióm volt arra, hogy belenyúljak a mérkőzésbe, mint kollégámnak. Az első félidőben úgy tűnt, hogy megállíthatatlan a Podgorica, nagyon hatékony és jó kézilabdát játszottak. Nekünk viszont sok problémánk volt védekezésben és támadásban is. Az elmúlt hetekben rengeteg tapasztalatot szereztünk, továbbá igazi csapatként küzdünk, sosem adjuk fel, amit nagyon örömteli látni. Ennek köszönhetjük a mai győzelmünket is, mert tényleg azt gondolom, hogy a Buducnost ma jobban kézilabdázott. Sok sikert kívánok az ellenfélnek a továbbiakban és remélem, hogy találkozunk a FINAL4-ban.”

Katarina Bulatovic: „Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen mindenki tudja, hogy itt milyen nehéz nyerni. A részemről egy különleges élmény volt itt játszani vendégként, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk. Nem tudom, hogyan jöttünk vissza mínusz ötről a Buducnost ellen, hiszen mindenki tudja, hogy kőkeményen védekeznek. Ennek tudatában még büszkébbek lehetünk erre a sikerre. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, hiszen jól játszottak az találkozó elejétől kezdve és kemény küzdelemre késztettek bennünket.”