Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Győri Audi ETO KC 24-23 (12-13)

Vura József, a Cornexi vezetőedzője: "Fantasztikus érzés a győzelem, főleg látva a lányok és a közönség örömét és ünneplését, ez az, amiért dolgozik az ember. Úgy látom, a lányok ma mindent kiadtak magukból, és okosan is játszottak, csak felsőfokon lehet beszélni a mai teljesítményükről és a hozzáállásukról. A hatvan percet védekezésben végig azonos szinten tudtuk játszani, és a támadójátékunkban - még ha néha akadozott is - mindig volt valaki, aki pazar gólokkal meg tudta törni a Győr kemény védekezését. Ez az, ami döntött ma."

Róth Kálmán, a Győr vezetőedzője: "Arra számítottunk, hogy egy nagyon harcos ellenfelet kapunk, legalábbis én erre számítottam. Úgy látszik, a csapatom ugyanezt nem hitte el. Természetesen azt gondoltuk, nyerünk, hiszen a játékosállomány alapján erre reális esélyünk is volt, csak ezt a pályán nem így számolják, ott másképp dőlnek el a dolgok. Itt ma kaptunk egy rendkívül lelkes és jól küzdő csapatot, melynek az edzője presztízsnek is vette a mai találkozót, mivel Győrből érkezett. Vura József fel tudta paprikázni a saját játékosait, akikkel fél éve dolgozik. Nekem ugyanez nem sikerült, én nem tudtam felpaprikázni azokat a játékosokat, akikkel már több mint három éve dolgozom együtt. Ez jelzi a csapat és edző közti viszonyt is. Valami nem stimmel nálunk, ezt már a legutóbbi meccsünk alkalmával is éreztem. Ma az a csapat nyert, aki jobban küzdött."