Silje Solberggel, a világ és Európa-bajnok norvég kapussal beszélgettünk arról, hogyan tetszik neki új otthona, és hogy miért igazolt a Győri Audi ETO KC-hoz. Kiderült, Silje nagyon szereti a jó kávét, és már meg is találta kedvenc kávézóját, de az is nagyon fontos számára, hogy az ETO-mezt magára öltve együtt harcolhasson új klubja sikereiért.

A világ és Európa-bajnok norvég kapus, Silje Solberg már két éve a magyar bajnokságban játszik, 2018-ben igazolt a balaton-parti Siófokhoz, ahol EHF-kupát is nyert klubjával. A nemzetközi porondon való szereplés a norvég válogatottban eltöltött jó pár szezonja miatt sem idegen számára. Mégis újabb kihívásokat keresett, és nagy álma vált valóra azzal, hogy a Győri Audi ETO kötelékében öltheti magára a zöld-fehér mezt, és a Rába-parti együttessel szeretné álmait megvalósítani.

„Új kihívásra volt szükségem, a Bajnokok Ligájában szerettem volna megmérettetni magam, és szeretnék eljutni a Final4-ba is, sőt elhódítani a trófeát. Erre legalkalmasabb klub a Győri Audi ETO KC, ami egy kiváló és profi csapat már hosszú évek óta. Nagyon szeretnék részt venni mindebben, és segíteni a klubot eddigi sikereinek fenntartásában és az új célok megvalósításában – kezdte a beszélgetést a norvég hálóőr.”

Az külön öröm számomra, hogy a csapattársaim között vannak norvégok, ami plusz erőt ad, de a csapat egészéről elmondhatom, hogy mindenki nagyon profi és ugyanakkor barátságos. A klub választásánál azonban nem a honfitársaim jelenléte volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy egy nagyon erős csapat részese lehessek. Ezek alapján könnyű volt, amikor klubot válthattam – avatott be bennünket döntése hátterébe Silje.”

Az első benyomásaim csak megerősítették várakozásaimat. Itt minden nagyon profi, a csapat körül dolgozók is nagyon kedvesek, az edzéskörülmények nagyszerűek, csodaszép az új otthonunk, az Audi Aréna Győr.”

A Balaton-partján éltél két évet, ehhez képest a győri lét kicsit más. Nehéz volt megszokod ezt a légkört?
Egyáltalán nem, első perctől jól érzem itt magam, szeretem a várost, szép a lakásom is, és már otthon érzem magam! Kezdem felfedezni Győrt, már meg is találtam a tökéletes kávézómat, gyakran átogatok el a Kévábajuszba egy szuper kapucsínóra vagy egy jeges lattéra!

Hogy állsz a magyaros ételekkel?
Kipróbáltam a gulyást, ami nagyon ízlik, de a kedvencem a csirkepaprikás nokedlivel!

…és a magyar nyelvvel?
Haha, sajnos nem olyan jól. De ebben az évben jobban fogok igyekezni, a klub ezt a lehetőséget is biztosítja számunkra.

 Szurkolóink biztosan nagyon várják már, hogy megismerjenek. Mit üzensz nekik?
Izgatottan várom, hogy elkezdődjön a szezon, és hogy velük közösen, együtt harcolhassak az ETO sikereiért!