Jó iramú izgalmas mérkőzésen őriztük meg veretlenségünket a felkészülési meccsek tekintetében a Siófok elleni zárt kapus összecsapáson az Audi Aréna Győrben. Az első félidőben volt, hogy héttel is vezettünk, ám a meccs végére nagyot küzdve egyenlített a vendégcsapat, de vezetni egyszer sem tudtak. Két góllal, 29-27-re nyertünk a Sport TV által élőben közvetített találkozón.

 

Ugyanazzal a kerettel vágott neki csapatunk a meccsnek, mint a keddi edzőmérkőzésen. Puhalákot Csekő pótolta, Görbicz Anita pedig a padról tanácsaival segítette a lányokat.  Jól sikerült a meccskezdés, 3-0 elhúztunk, 8-4-nél pedig jött is a vendég időkérés. Solberg is betalált, Oftedal pedig az üres kapuba szerzett gólt, de ebben a periódusban a siófokiak új kapusa Eckerle is bemutatott több bravúrt. Oftedal kiesése okozott ekkor némi fejfájást győri oldalon, aki Tomorival ütközött, és a szája felett felszakadt a bőr. Nem zavarta meg ez a csapattársakat, a 20. percre az addigi legnagyobb különbséget harcolták ki Minko vezetésével a lányok, 15-8-ra vezettünk. Az utolsó 10 percben csökkentette hátrányát a Siófok és 18-14-et mutatott az eredményjelző a szünetben.

A második félidő eleje a Siófoké volt, feljöttek egy gólra, mi csupán a 37. percben szereztük az első gólunkat Kristiansen révén(21-19). Szorosan maradt innentől a meccs, de egyenlítenie nem sikerült Penáéknak, közelről üldözték csapatunkat, nem sikerült nagyobb előnyt kiharcolnunk. Sőt, a vendégek az 56. percben végül utolérték az Audi ETO-t (27-27), de gólt a hátralévő időben már csak mi szereztünk és így megnyertük a meccset.

A második félidő alatt ellátták a győri kórházban a sérült Stine Oftedalt is. „Felületes repesztett bőrsebe alakult ki, felső ajak zúzódással, melyet öltésekkel kellett ellátni. Pár nap kieséssel kell számolnia.” – nyilatkozta a világ legjobbjának megválasztott irányítóról Dr. Balogh Péter csapatorvos.

Legközelebb 2020.augusztus 25-én, kedden a Vác ellen lépünk pályára az Audi Aréna Győrben. A mérkőzés zárt kapus lesz, de a Sport TV jóvoltából élőben nézhető.

Danyi Gábor értékelő nyilatkozata ITT megnézhető.

Győri Audi ETO KC – Siófok KC 29:27 (18:14)
Győr, Audi Aréna Győr, 0 néző
felkészülési mérkőzés
vezette: Bócz, Wiedemann

Győri Audi ETO KC: Glauser, Edwige 1, Brattset 1, Hansen 2, Leynaud, Oftedal 1, Solberg 1, Amorim 1, Csekő,Kristiansen 7, Lukács 3, Fodor 2, Kurtovic 3, Nze Minko 6, Faluvégi 1.