Hosszú szünet után ismét megkezdődtek az edzések az utánpótlás bázisunkon. A felnőtt és az akadémiai csapatokat követően a fiatalabb korosztályok is megkezdték már a munkát az Audi Aréna Győr falain belül.

Konkoly Tamás U14-es korosztályú csapata július 20-án kezdte meg a nyári felkészülést, és augusztus 17-től 22-ig Győrújbaráton edzőtáboroztak, ahol a különböző képességek fejlesztése mellett a csapatkohézió építése volt a fő cél. Azonban, hogy ne csak a munkáról szóljon ez a hét, különböző csapatépítő programokon vehettek részt a játékosok, többek között kipróbálhatták magukat ötpróbában vagy a „Ki mit tud?” alkalmával.

„Az alapozás július 20-án kezdődött - a felkészülést mindenki nagyon várta, főleg azért, hogy újra találkozhasson és együtt edzhessen csapattársaival. Bátran kijelenthetem, hogy a gyerekeknél csak én vártam jobban az edzéseket, hogy ismét megkezdődhessen az érdemi munka, aminek reméljük, meglesz a gyümölcse. A táborban fő célunk az volt, hogy a gyerekek csak a kézilabdázásra és egymásra koncentrálhassanak, kicsit elzárva a külvilágtól együtt építsük a csapatunkat. Rajtunk kívül még az Akadémia 4. számú csapata is jelen volt, Kocsis Tibor serdülő II. osztályú együttese, ők is hasonló célokkal érkeztek és igyekeztek azokat megvalósítani. A hét első fele nehezebb volt a lányoknak, ugyanis főként az erősítő jellegű feladatoké volt a főszerep, de ahogy telt a hét, áttértünk a taktikai és védekezési feladatokra. Az igazi erőfelmérő elsődlegesen számunkra a közelgő Stupava Cup lesz, ahol nagy megmérettetés elé kerülünk, de bizakodók vagyunk és harcolni fogunk minden mérkőzésen.” – nyilatkozta Konkoly Tamás edzőnk.

A fiatalabb csapataink sem maradnak edzőtábor nélkül, szinte minden korosztályban szervezésre kerültek felkészülési táborok, melyekben a gyerekek nagyon jól érezték magukat.

A többi fiatal csapatunk is folyamatosan kezdi meg az alapozást, természetesen a korosztályoknak megfelelő időben.

Minden csapatunknak sikeres és sérülésmentes felkészülést kívánunk!