Álmos meccskezdés után gyorsan tempót váltott csapatunk és szünetben 14 góllal vezetett. A második játékrészben tovább növeltük az előnyt végül 43-22-re nyertünk idegenben.

Solberg kezdett a győri kapuban, előtte a Lukács, Kurtovic, Edwige, Oftedal, Hansen, Fodor hatos támadott, Kurtovic-ot pedig Amorim váltotta védekezésben. Az első gól a hazaiaké volt, majd átvettük a vezetést, de 10 perc elteltével 5-5 állt az eredményjelzőn. 5 perccel később már 3 gólos előnyben voltunk (6-9), jött is a hazai időkérés.20 perc után hat góllal vezettünk, a négygólos Lukácsot Kürthi váltotta a szélen. A 24.percben már megvolt a közte tíz is Fodor góljával. Kürthi is megszerezte az idényben első felnőtt bajnoki gólját (8-19). Félidőben 14 góllal vezettünk, 10-24 állt az eredményjelzőn.

A második félidőben Glauser állt a kapuban, valamint Nze-Minko vette át a karmesteri pálcát Oftedaltól. Továbbra is magas tempóban kézilabdázva növeltük az előnyünket, hat perc alatt Minko öt gólig jutott, így vezettünk 14-31-re. Negyed óra volt már csak hátra a találkozóból, amikor egy hosszabb gólcsendet kellett megtörni. Csapó a hazai kapuban több bravúrt mutatott be ekkor. Az 53. percben Fodor gólja jelentette a közte húszat (19-39), majd Kristiansen majdnem a kapufát is széttörte, akkor bombát eresztett meg, ami a 40. gólunk volt a találkozón. A végén csak a győzelem mértéke volt a kérdéses, 43-22-es győzelmet értünk el Szombathelyen.

Győri Audi ETO KC:

Glauser, Edwige 3, Küthi 2, Brattset 2, Hansen 4, Leynaud, Görbicz, Oftedal 4, Solberg, Amorim 2, Kristiansen 2, Lukács 4, Fodor 6, Kurtovic 6, Nze-Minko 8.