A Győri Audi ETO KC négy akadémiai csapatából 24 játékos kollégiumban lakik, akik a Kossuth Lajos Kollégiumból átköltözhettek új szálláshelyükre, immáron a legmodernebb körülmények biztosítottak számukra nem csak az edzéseket illetően, hanem a lakhatásban is. Az új kollégiumban két-három fős szobákban kapnak szállást a játékosok, amihez saját fürdőszoba és egy mini konyha is tartozik, emellett központi elhelyezkedése miatt az utazás is könnyebben megoldható az iskolába és az edzésekre egyaránt.

„Nagy öröm számunkra, hogy hosszas és alapos előkészületi munkálatokat követően az iskolakezdéssel egyidőben átadhattunk utánpótlás akadémistáink számára egy korszerű, modern korunk minden kívánalmának megfelelő és sportolóink igényeit maximálisan kielégítő szálláshelyet. Az épületben kilenc szoba kapott helyet, ahol összesen 24 akadémistánk lakhatását tudtuk megoldani teljes ellátással, azaz reggelit, ebédet és vacsorát is biztosítunk számukra. A szobák tökéletesen felszereltek – minden szoba saját fürdőszobával és mini konyhával rendelkezik. Kiválasztott tehetségeink az étkezéseiket egy külön használatú helyiségben oldhatják meg, amely közösségi térként is funkcionál. A központi elhelyezkedésű szállásról könnyedén megoldható az utazás az iskolákba és az edzésre egyaránt, a rend fenntartásáról 0-24-ben nevelőtanári felügyelet és portaszolgálat gondoskodik, míg éjszakára biztonsági őrt is alkalmazunk – tájékoztatott Dr. Bartha Csaba klubelnök. – Bízunk benne, hogy az újonnan elkészült akadémiai szállás adta lehetőségeket sportolóink maximálisan ki tudják használni, s segítségükre lesz a mindennapi felkészülésben tanulmányaik során, valamint a pihenésben. A szezon során ezúton is sok sikert kívánunk nekik és edzőiknek egyaránt!”

Néhány akadémistát is megkérdeztünk új szálláshelyükkel kapcsolatban.

Németh Zsuzsanna izgalommal várta a beköltözést. „Sokkal jobb, hogy csak ketten lehetünk egy szobában, és saját fürdőszobánk van. Maga a környék és az ellátás is kedvezőbb. Kevesebben vagyunk, ugyanis csak az akadémisták kerültek át, így nyugodtabb minden, jobban tudunk koncentrálni a tanulásra és a pihenésre. Nevelőtanáraink is kedvesek és a klub is mindent megtesz értünk. Küldtek értünk buszt, hogy megkönnyítsék az átköltözést és a felmerülő kéréseinket is próbálják megoldani. Nagyon köszönjük mindezt, mi pedig megpróbáljuk méltóképpen képviselni az egyesületünket az élet minden terén!”

„Nagyon örülünk, hogy jött ez a lehetőség, egy számunkra otthonosabb lakóhelyre költözhettünk – örült a lehetőségnek Tóth Krisztina is. – Az átköltözés kissé hosszadalmasra sikeredett, ugyanis mindenkinek rengeteg csomagja volt, de teljesen megérte, hiszen ez a hely sokkal megfelelőbb egy sportoló számára. Az étkezésünk is meg van oldva, mivel reggelit, ebédet és vacsorát is kapunk. A szobákhoz saját fürdőszoba és konyha tartozik, ami az egyik legnagyobb előny és a legnagyobb különbség a másik kollégiumhoz képest. Nagyon jól érezzük magunkat, most már tényleg csak az iskolára és a kézilabdára kell koncentrálnunk!”

Lengyel Eszternek is csak pozitív élményei vannak az új kollégiummal kapcsolatban. „A lakóhelyünk szinte tökéletes, ugyanis ketten osztozunk egy szobán, amihez saját fürdőszoba, kisebb konyha és kényelmes ágyak tartoznak, valamint csendesebb a környék is. A költözést is megkönnyítette a klub, ebben is segítséget kaptunk. Természetesen időbe fog telni, mire megszokjuk az új életünket, ugyanis a Kossuth Lajos Kollégiumban már csukott szemmel közlekedtünk, itt azért jóval másabb a környezet, kevesebb a diák és a megszokott buszozások is megváltoznak – persze minden csak jó irányba.”